Annyit ér vidéken egy ház, mint Pesten egy lakás

Pénzcentrum2013. november 26. 16:04

Vidéken 9,37 millió forint, Budapesten 13,76 millió forint volt az értékesített lakóingatlanok átlagos ára az elmúlt másfél évben - derül ki az OTP Jelzálogbank legfrissebb Lakóingatlan Értéktérkép elemzéséből. A megyék közül Somogy volt a legdrágább, négyzetméterenként 200 ezer forintnál is magasabb árral - jelentős részben a Balaton-parti új lakásprojektek eladásainak köszönhetően -, míg a lista végén Nógrád megye áll, ahol egyedüliként 100 ezer forint alatt volt a négyzetméterenkénti átlagár.

Tízből négy lakóingatlant Budapesten adtak el az elmúlt másfél évben, lakásból csaknem minden második a fővárosban kelt el, míg a családi házak eladása tekintetében Pest, Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron megye vezeti a ranglistát. A teljes magyarországi lakóingatlan-forgalomból lévő részesedés alapján a fővárost Győr-Moson-Sopron, Pest, Hajdú-Bihar és Csongrád megye követi - nagyjából 7 százalékos, 6 százalékos és 5 százalékos részesedéssel -, míg a legkevesebb adásvétel Nógrád, Tolna és Heves megyében volt az elmúlt másfél évben, mindhárom esetben 1-2 százalék közötti részaránnyal. Ha nem megyei, hanem járási szinten nézzük a forgalmat, akkor három budapesti kerület (a XIII., a XI. és a XIV.) mellett a debreceni, a győri és a szegedi járás részesedése haladja meg a 3 százalékot az országos forgalomból.

Budapesti átlaglakásért vidéken házat kapni

Az elemzés érdekességképpen megvizsgálta, hogy az egyes járásokban hogyan viszonyul a forgalom a népességszámhoz képest. E tekintetben a járási rangsort nem meglepő módon Budapest belső kerületei - VI., IX., VII., V. és XIII. - vezetik ezer főre vetített évi 20 feletti adásvétellel. A fővároson kívül a 10 feletti kategóriába a soproni és a győri járás férnek bele. "Szintén előkelő helyen állnak a Balaton környéki járások, köszönhetően a tó déli és északi részén országos viszonylatban egyaránt aktív befektetési célú, illetve másodlagos ingatlanvásárlásnak" - jegyzi meg Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzője.

Vidéki házért budapesti lakás

Ami az árakat illeti, az OTP Lakóingatlan Értéktérkép adatai szerint az átlagos vidéki lakóingatlan eladási ára az elmúlt másfél évben 9,37 millió forint, míg Budapesten 13,76 millió forint volt. Ha a különböző ingatlantípusokat nézzük, egy lakás vidéken átlagosan 8,6 millió forintba került, míg egy családi ház 13,65 millió forintba. "Amennyiért vidéken házat lehet venni, nagyjából annyi, 13,47 millió forint volt a fővárosban értékesített lakások átlagára az elmúlt másfél évben. A családi házak esetében a budapesti átlagár több mint duplája a vidékinek, 30,45 millió forint" - emeli ki Valkó Dávid. Hozzáteszi: a fővárosban túlnyomórészt a jobb környéken lévő, jobb minőségű, nagyobb értékű ingatlanok iránt van kereslet, ahogyan ez az eladott házak átlagos értékében is tükröződik.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A megyei lakóingatlan átlagár rangsort Somogy megye vezeti - jelentős részben Balaton-parti új lakóprojektek lakáseladásai által -; lakásokat és házakat együtt nézve egyedül itt volt 200 ezer forint felett az átlagos négyzetméterár. Somogy után a legdrágábbnak Pest, Hajdú-Bihar és Győr-Moson-Sopron megye számít, míg az ársorrend másik végén - egyedüliként 100 ezer Ft/nm alatti értékkel - Nógrád megye áll.

 

Címkék:
lakás, ingatlan,