Kiderült: akár 400 ezer forintot is spórolhatsz a rezsin

Pénzcentrum2013. május 3. 13:15

Energetikai felújítással több százezer forinttal is csökkenthető egy családi ház rezsiköltsége éves szinten A szakemberek szerint tavasszal ideális belekezdeni a felújítási munkálatokba, amelyeket a rezsin megspórolt összegből is lehet finanszírozni.

Az 1970 és 1990 között épült családi házak esetében térülhet meg leggyorsabban egy energetikai felújítás, és már egymillió forint körüli beruházással is harmadával csökkenhető a rezsi - derül ki az OTP Lakástakarék mintaprojektjéből, amely során 25 különböző adottságú ház energetikai korszerűsítését végezték el 2012. második félévében. A projektbe bevont ingatlanok között volt 1920-ban épült földszintes családi ház, hatvanas években felhúzott sátortetős ház, a kilencvenes években épült ikerházi lakás, a kétezres évek elején készült tetőteres ház, valamint sorházi lakás is. Ezek közül van, ahol homlokzati hőszigetelést végeztek el, van, ahol a nyílászárókat cserélték ki, illetve van, ahol teljes körű korszerűsítésre került sor kazáncserével és napkollektor beszerelésével együtt.

"A mintaprojekt a gyakorlatban mutatta be, hogy egy pár hét alatt elvégezhető felújítással 15-70 százalékkal is csökkenthetők a rezsiköltségek a családi házaknál, amivel éves szinten 100-400 ezer forint is megspórolható. Emellett nagyon érdekes tanulságokkal szolgált a vizsgálat arra nézve, hogy bizonyos típusú házaknál milyen beruházások mennyi idő alatt térülhetnek meg. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a közvetlenül mérhető pénzbeli megtakarításon túl a komfortérzet is jelentősen javult a mintaprojekt felújításaiban érintett ingatlanokban" - mondja Köntös Péter, az OTP Lakástakarék vezérigazgató-helyettese.

A korszerűsítési beruházások átlagos költsége családi házaknál (a mintaprojekt keretében felújított 25 családi ház adatai alapján):

  • Homlokzati hőszigetelés: 1,5 millió forint
  • Nyílászárócsere: 700 ezer forint
  • Kazáncsere: 750 ezer forint
  • Kazáncsere és napkollektor: 2,5 millió forint

Az elvégzett felújítások alapján megállapítható, hogy egy homlokzati hőszigetelés akár öt év alatt is megtérülhet, ahogyan egy nyílászárócsere is a legrosszabb, G és F energetikai besorolású házaknál. A jobb kezdeti energetikai jellemzőkkel bíró épületeknél 5-10 év alatt hozhatja vissza az árát egy homlokzati és padlásszigetelést, valamint ajtó- és ablakcserét tartalmazó felújítás, ennél valamivel hosszabb lehet a kazáncserét, valamint megújuló energiás beruházást is tartalmazó felújítások megtérülése. Konkrét példákat említve, egy 1970-ben épült családi háznál padlásfödém-szigetelést és nyílászárócserét végeztek el 1,4 millió forintból, amivel 33 százalékkal csökkent a rezsiköltség, így a számítások szerint kevesebb mint 8 év alatt visszajöhet a beruházás ára. Egy 1991-ben épült sorházi lakásnál kazáncserét végeztek el, itt a beruházás megtérülését hat és fél évre becsülték.

"A 25 korszerűsített családi ház példája alapján elmondható, hogy az 1970 és 1990 között épült ingatlanok esetében számítottuk a leggyorsabb megtérülést, azaz ezeknél a házaknál volt elérhető a beruházási költségekhez képest viszonyított legnagyobb energiamegtakarítás" - emeli ki a vezérigazgató-helyettes. Hozzáteszi: összetettebb energetikai korszerűsítéssel egyszerre akár 3-5 kategóriával is javulhat az ingatlan energetikai besorolása. Bár az energiahatékonyságot növelő beruházások költségei akár milliós nagyságrendűek is lehetnek, a mintaprojekt tapasztalatai is azt mutatják, hogy a felújítások szinte mindig finanszírozhatók lennének a rezsikiadásokon megspórolt összegekből.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

"Még olyan esetben is, ha a családok nem, vagy csak minimális önerőt tudnak felmutatni, és a beruházás döntő részét hitelből fizetik. A lakástakarékkal kombinált hitelekkel ráadásul állami támogatásban is részesülhetnek a családok a hasonló felújítások finanszírozásához" - mondja Köntös Péter. A vezérigazgató-helyettes közlése szerint a fűtés-korszerűsítési beruházások kivitelezési ideje nem túl hosszú, általában egy-két hét alatt be lehet fejezni őket, a tervezéssel és az engedélyeztetéssel együtt azonban akár másfél-két hónapot is igénybe vehet a teljes procedúra. "Mivel magát a beruházást érdemes tavasztól őszig kivitelezni, ezért most érdemes belekezdenie a folyamatba annak, aki már a következő fűtési szezonban is szeretne akár harmadával-felével kisebb rezsit fizetni" - tanácsolja Köntös Péter.

 

Címkék:
energia, rezsi, felújítás, spórolás,