Ami szegényfalván házár, az gazdagfalván négyzetméterár

Pénzcentrum2012. december 18. 16:01

Tovább nőttek a különbségek Magyarország legolcsóbb, illetve legdrágább városai, megyéi, valamint a főváros kerületei között. Országos viszonylatban a legdrágább kistérségben 8,8-szor annyiba került egy megvásárolt ingatlan négyzetmétere, mint a legolcsóbban, de Budapesten is több mint 4,5-szeres árdifferencia mutatkozott a legfelkapottabb, illetve a legkevésbé vonzó városrészek között.

Tovább nőttek az árkülönbségek a legdrágább és legolcsóbb megyék, városok, falvak között - derül ki az OTP Ingatlanpont év végi összeállításából, amely 2012 ingatlanpiaci "legjeit" mutatja be. Országos kitekintésben elmondható, hogy az ingatlanárak gyakorlatilag már tartották magukat az idén, ám a területi különbségek éleződése folytatódott. "Míg a legolcsóbb kis faluban átlagosan 25 ezer forint alatti négyzetméteráron cseréltek gazdát az ingatlanok, addig a budai vár legfelkapottabb körzetében közel 700 ezer forintos négyzetméteráron értékesítették a lakásokat" - emelte ki a végleteket Kosztolánczy György, az OTP Ingatlanpont ügyvezető igazgatója. Az legfrissebb adatok szerint a legdrágább megyeszékhely Debrecen, míg a legdrágább megye Somogy volt az idén.

Megyék

Jelentős a különbség a magyarországi megyék átlagárai közt. A listavezető Somogy, illetve a rangsor utolsó helyére került Nógrád között például nem kevesebb, mint 2,5-szeres. Megfigyelhető, hogy nyugatról kelet felé haladva jellemzően csökkennek az ingatlanárak, igaz, egy-egy helyi tényező jelentős mértékben megemelheti az árszintet. Somogyban például a Balaton-parton értékesített - nagyrészt új építésű ingatlanok miatt igen magas volt az átlagár, miközben Belső-Somogy településein országos összehasonlításban is alacsony áron kelnek el az ingatlanok. A megyék vonatkozásában a legnagyobb mértékben (öt százalékot is meghaladóan) Tolna, Vas és Békés megyében nőttek az árak.


Megyeszékhelyek

Egy-egy nagyváros ingatlanpiacát jelentősen befolyásolhatja a helyi gazdaság és ipar "állapota": a három legdrágább megyeszékhely közül kettőben, Győrben és Kecskeméten is egyértelműen az elmúlt időszak autóipari beruházásai magyarázzák a magas, és továbbra is folyamatosan emelkedő ingatlanárakat. Az sem meglepetés, hogy a legdrágább megyeszékhely az ország második legnépesebb városa, Debrecen. A legolcsóbb megyeszékhelyek az ország északkeleti régiójában találhatók.

Budapest

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Rózsadomb és a Havanna lakótelep - íme a két budapesti véglet az ár szempontjából, de már az egyes kerületek összesített árait nézve is jelentős különbségekkel találkozhatunk. Továbbra is látszik, hogy a budai hegyvidék és a szűk belváros a legdrágább, míg a peremkerületekben lehet a legolcsóbban ingatlanhoz jutni. A fajlagos árat vizsgálva 361 ezer forinttal továbbra is a II. kerület a legdrágább, amelyet a XII., majd az V. kerület követ (336 ezer, illetve 334 ezer Ft/m2). Ingatlant a legolcsóbban a XXI. kerületben vehetünk: itt 163 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár. Kerületi bontásban Csepelt a XV. (167 ezer forint), majd a XVII. kerület (179 ezer forint) követi.


Míg kerületi bontásban nagyjából kétszeres az árkülönbség a legolcsóbb és a legdrágább között, ennél jóval nagyobb differenciával találkozhatunk, ha az irányítószám-körzetek szintjén vizsgálódunk. A budai vár legelőkelőbb részén például több mint 4,5-szer annyit fizettek egy lakás négyzetméteréért, mint az egyik legolcsóbbnak számító Havanna lakótelepen. Általánosságban megállapítható, hogy a lakótelepi körzetekben a legnyomottabbak az árak.

 

Címkék: