Családi házban laksz? Januártól többet fizethetsz a gázért

Pénzcentrum2012. szeptember 28. 08:36

Január 1-jétől jöhet az új gáztarifarendszer az egyetemes szolgáltatásban - értesült a Magyar Nemzet. A tervezet szerint az évente 3000 köbméternél több fűtőanyagot fogyasztók számára külön díjsávot alakítanának ki.

A nagyfogyasztók számára létrehozandó sáv a Magyar Energia Hivatal korábbi nyilatkozatai alapján áremelést is jelent majd ennek a rétegnek, ám a mérték egyelőre nem ismert. Mint ahogy az sem, hogy eközben változik-e majd a már meglévő két tömb tarifája.

A drágulás a hatósági áras egyetemes szolgáltatásban részt vevő gázfogyasztók körülbelül ötödét érinti. Ebbe beletartoznak majd a nagyobb családi házak a felhasználásuk alapján, illetve a rendelettervezet szerint azok a társasházak is, amelyek közös mérőórával rendelkeznek.

Az előzetes dokumentum azt is rögzíti, hogy az óránként 20 köbméteres kapacitású mérőórával rendelkező fogyasztók ugyancsak az új tarifasávba kerülnek majd.

 

Címkék: