Kettészakadt az ország: elképesztő árkülönbségek a lakáspiacon

Pénzcentrum2012. június 14. 13:34

Óriási különbség mutatkozik az egyes megyék ingatlanpiacának tavalyi teljesítménye között - derül ki az OTP Értéktérkép megyei ingatlanpiaci elemzéséből. Bács-Kiskunban és Győr-Moson-Sopron megyében egyebek mellett az autóipari beruházások pezsdítették fel a piacot, Somogyban és Veszprémben a balatoni ingatlanok húzták fel az átlagárat, Nógrádból viszont gyakorlatilag eltűntek a vásárlók, de nagyot esett Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is a kereslet.

"Közel két és félszeres árkülönbség mutatkozott az ingatlanpiacon tavaly Magyarország legdrágább és legolcsóbb megyéje között: míg Nógrád megyében tavaly négyzetméterenként 86,7 ezer forint volt a lakóingatlanok átlagos ára, addig Somogy megyében 202,1 ezer forintot kellett fizetni négyzetméterenként" - elemzi a helyzetet az OTP Ingatlanpont ügyvezető igazgatója. Kosztolánczy György elmondta, hogy nemcsak az árban, hanem a forgalomban is óriási különbségek mutatkoztak a megyék között, amelyekből kilencben nőtt, tízben pedig csökkent a lakóingatlan-adásvételek száma. A legjobban, 10 százalék feletti bővüléssel Tolnában, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyékben pörgött az ingatlanpiac, míg a legnagyobb, tíz százaléknál is nagyobb mértékű forgalomesés Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben volt tapasztalható 2011-ben.

"Az ország az ingatlanpiac tekintetében is kettészakadt. Látványos volt a nyugat-keleti különbség: míg a Dunántúlon három megyében csökkent csak a forgalom, az ország keleti felében csupán háromban nőtt" - hangsúlyozta Kosztolánczy György. Az ügyvezető igazgató mindehhez hozzátette: a megyeszékhelyek közül Győrben, Debrecenben és Kecskeméten voltak a legmagasabbak az ingatlanárak, míg Miskolcon, Tatabányán, Salgótarjánban volt a legnyomottabb az árszint.


A megyék ingatlanpiaca természetesen nagyban tükrözi az adott megye általános gazdasági helyzetét. Győr-Moson-Sopron megyében, illetve Bács-Kiskun megyében például a jelentős autóipari beruházások húzták fel a keresletet, ami az árakban is tükröződött. A belföldi turizmus erősödésének köszönhetően a vízparti, illetve üdülőingatlanok élénkülő forgalma is segítette egyes megyék ingatlanpiacát. Somogyban és Veszprém megyében a Balaton parti ingatlanok a legkedveltebbek , míg Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyében a Tisza-tó környéki ingatlanok voltak különösen kelendőek. Szintén pihenési célból népszerűek Heves megyében a családi házak a Mátra kis falvaiban, ahol a tehetősebb városi vevők keresnek maguknak menedéket a világ zaja és poros levegője elől. Az elsősorban fürdőjéről híres Gyula ingatlanpiacát is egyértelműen a turizmus élénkítette.

Több magyarországi városban megélénkült a kereslet az albérletek iránt. Az élénkülés Győrben a munkahelyteremtő beruházásoknak, Sopronban az Ausztriába dolgozni járó ingázóknak, Debrecenben pedig a több mint 30 ezer egyetemistának köszönhető. Győrben az átlagosan havi 50-70 ezer forintért kínált lakások bérbeadási sebessége hónapon belüli, Debrecenben pedig a kiadásra megvásárolt lakások jó áron és gyorsan, gyakran a budapesti árak felett kelnek el az albérleti piacon.


Az elemzés szerint több megyeszékhelyen is érzékelhető , hogy egyre több vevő keres a város 10-20 kilométeres körzetében fekvő településeken ingatlant. Itt akár 30-40 százalékkal is alacsonyabbak lehetnek az árak. Baranya megyében például a kiköltözéseknek köszönhető a komlói lakáspiac élénkülése. A városban már 3 millió forint körül lehet olyan méretű és állapotú panellakást kapni, amelyhez hasonlóért például Pécsett 5-6 millió forintot kérnek. Hasonlóak a tapasztalatok Jász-Nagykun-Szolnok megyében Szolnok környékén is. A város agglomerációjának tekinthető településeken keresettek a 80-100 négyzetméteres, kis telken fekvő családi házak, amelyeknél szintén jelentősebb árkülönbség mutatkozik a megyeszékhelyi, hasonló adottságú ingatlanokhoz képest.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Kosztolánczy György az adatok és trendek alapján a lakáspiaci forgalom "pozitív stagnálását" várja az idén, 2013-ban pedig már élénkülésre számít. Úgy véli, a megyénkénti jelentős eltérések érezhető mérséklődésére nem lehet számítani, bár az árak alakulása területi és terméktípusok alapján igen eltérő lehet, nagy átlagban nem vár a tavalyinál nagyobb arányú árcsökkenést a piacon.

 

Címkék:
ingatlanárak alakulása,