Idén 30%-kal kevesebbet kellett távhőre költeni Budapesten

Pénzcentrum2010. április 12. 09:17

Habár idén a sokéves átlagnál hidegebbek voltak a téli hónapok, csökkent a fővárosiak távhőszükséglete -írja a Népszava.

A hideg időjárás ellenére idén az első három hónapban mintegy 30 százalékkal kevesebbet kellett távhőre költenie a fővárosiaknak, mint tavaly ugyanebben az időszakban - tudta meg a lap a Főtáv Zrt-től. Ennek egyik oka, hogy számos lakás esetében megtörtént a fűtési rendszerek korszerűsítése, illetve a falak hőszigetelése.

A fogyasztók pénztárcájának az is jót tett, hogy a Főtáv tavaly öt százalékkal csökkentette az úgynevezett alapdíjat, majd 30 százalékkal levitte a hődíjat.

Balog Róbert, a vállalat szóvivője elmondta: a lakossági fogyasztók körében április elején végrehajtott tíz százalékos földgáz-áremelés nem jelenti azt, hogy ilyen mértékben drágul majd a távfűtés is. A hőszolgáltatók ugyanis nem az egyetemes szolgáltatói piacról szerzik be a gázt, mint a háztartások, így - miután általában nagy tételű szerződésekről van szó- a távhő cégek az esetek zömében alacsonyabb áron jutnak földgázhoz, mint a családok.

A szóvivő egyelőre nem tudta megmondani, mikor és mennyivel drágul majd a távhő.

Címkék: