Húsz év múlva szomjazni fogunk?

Pénzcentrum2010. március 24. 05:45

A Víz Világnapja alkalmából - mely minden évben a tavaszi napéjegyenlőség napjára, március 21-ére esik - riasztó jelentéssel állt elő a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD). Ha a jóslatai beigazolódnak, 20 éven belül a Föld népességének fele vízhiányos területen fog élni.

A szervezet megbízásából készült három különböző tanulmány is egyértelműen kimutatta, hogy a víz használatának helyes árazása szükséges ahhoz, hogy az emberek kevesebbet pazaroljanak, kevesebbet szennyezzék a vizeket és fektessenek többet a vízi infrastruktúrába. Bolygónk vízkészleteiért az egyre bővülő lakosság, mezőgazdaság és ipar versenyez, így nem sok esélye marad a maradék vízlelőhelyeknek a megújulásra.

A víz ára rendkívül eltérő az egyes OECD-tagállamokban. Egy kád víz ára például tízszer annyiba kerül Dániában vagy Skóciában, mint Mexikóban, míg Írországban direkt módon a háztartások nem is fizetnek a vízhasználatért. Az utóbbi évtizedben tapasztalt áremelkedés a legtöbb helyen annak volt köszönhető, hogy a szennyvíz elvezetésének és környezetbarát újrahasznosításának árát be kellett építeni a fogyasztói díjakba. Számos OECD-országban ma már a többe kerül a szennyezett víz elvezetése, mint az ivóvíz eljuttatása az otthonokba.

A környezeti, pénzügyi és szociális paraméterek között egyensúlyozva nem könnyű pontosan meghatározni a víz árát országonként. Magyarországon és Mexikóban például az alacsony jövedelmű családok akár bevételük négy százalékát is elkölthetik egy hónapban csak vízre.


A világ mai állása szerint nem a lakossági és nem is az ipari vízfogyasztás az, ami drasztikusan megcsappantja a vízkészleteket, hanem a mezőgazdaság, mely a teljes felhasználás 70 százalékáért felelős. Az egyik felmérés kimutatta, hogy míg egyes országokban - különösen Kelet-Közép-Európában csökkent a mezőgazdasági vízfelhasználás, addig néhány tagországban, mint amilyen Görögország, Korea, Új-Zéland vagy Törökország, meredeken emelkedett a kilencvenes évek óta a földművelők vízigénye.


Mivel az előrejelzések szerint a mezőgazdaságnak 2050-ig a duplájára kell nőnie ahhoz, hogy a folyamatosan növekvő lakosságot ellássa a szükséges mennyiségű élelemmel, ezért elég nyilvánvaló, hogy a földművelőknek a rendkívül közeli jövőben át kell állniuk sokkal víztakarékosabb procedúrákra. A tanulmányok kimutatták, hogy azokban az országokban ahol nőtt a mezőgazdasági víz ára, nem feltétlenül csökkent a megtermelt javak mennyisége, Ausztráliában például sikerült elérni, hogy a vízfogyasztás a felére csökkent a kibocsátás visszaesése nélkül. Indiában és Kínában, amelyeknek szintén hatalmas a vízigénye, egyre inkább elhatalmasodott a hatékony felhasználású technológiák iránti érdeklődés, így van rá remény, hogy 2050-re sikerül megfékezni a mezőgazdasági vízpazarlást.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Utóbbit egyelőre segítik az állami támogatások is. A felmérések szerint azokban az országokban, ahol alacsonyabb az állami segítség aránya, a termelők igyekeznek víz és energia szempontjából hatékonyan működtetni a vállalkozásaikat. Ám hosszabb távon ez is kevés. A mezőgazdaságnak ugyanis előbb-utóbb át kell állnia az olyan gabonafajtákra, amelyek ellenállóbbak a globális felmelegedésnek köszönhető anomáliákkal - árvizekkel, aszályokkal - szemben.


Világszerte egymilliárd ember nem jut biztonságos vízforráshoz és 2,6 milliárdan élnek az alapvető csatornázottság nélkül. Az OECD kutatói szerint a mostani - 15 milliárd dolláros - évi befektetés megduplázása ezeken az alapvetően elmaradott területeken nem csak nagy segítséget jelentene, de jó befektetést is, mely az eredetileg elköltött összeg 5-10-szeresét képes hozamként kitermelni a gazdájának.

Címkék:
vízhiány,