591 ezer eurót adott a K&H az elbirtokolt budai telekre: közben meglett az örökös

Pénzcentrum2009. október 28. 13:02

A Szabó Ilonka utca 16. szám alatti telekről valahogy mindig megfeledkeztek. A világháború után még az államosításból is kimaradt a földdarab, majd évtizedes bizonytalan sors után három éve jelentkezett érte F. Anita, akinek - miután a bíróság odaítélte neki a tulajdonjogot - 591 ezer eurós hitelt folyósított a K&H Bank. Az ügy újabb fordulatot vehet, mivel a Népszabadság szerint Párizsban megtalálták az egyik örököst.

F. Anita 2006-ban jelentkezett a Várhegy oldalában álló telekért. A hölgy sem rokona, sem ismerőse nem volt az eredeti tulajdonosoknak, de azt állította, hogy édesapja ajándékozta neki a területet, miután évtizedeken át elbirtokolta azt.

A Budai Központi Kerületi Bíróság megállapította a hölgy tulajdonjogát, de - miután az ügy óriási sajtóvisszhangot kapott és úgy ítélték meg, hogy a bizonyító eljárásban több fontos szempontot is figyelmen kívül hagytak- a Fővárosi Főügyészség perújrafelvételt kezdeményezett.

Többek között annak sem jártak utána, hogy az egykori tulajdonosnak H. Istvánnak ma is él egy testvére Kanadában, a fia pedig a francia fővárosban lakik. Egy ügyvéd meg is találta őket, a párizsi leszármazott csatlakozott is keresethez a jogos örökségéért.

Az ügy a Fővárosi Bíróságon folytatódik majd, időközben már a K&H Banknak is van veszítenivalója, mivel a pénzintézet 591 eurós hitelt folyósított az elbirtoklónak.

Címkék: