Zsugorodik az ingatlanbefektetések piaca

Pénzcentrum2009. március 5. 11:45

Nagyon kevés üzlet köttetett 2008-ban az ingatlanbefektetési piacon: a Colliers International ingatlanközvetítő- és tanácsadó adatai szerint összességében 411 millió euró cserélt itt gazdát.

Ezen a csendes piacon az irodai irányadó hozam csupán 60 bázisponttal nőtt 2007-hez képest, elérve a 6,5%-os szintet 2008 végére. "Várakozásaink szerint a hozamok esni fognak 2009-ben, hiszen a befektetők, akik szigorúbb finanszírozási feltételekkel kell majd, hogy szembenézzenek és más befektetési lehetőségeik is vannak, jelentős árcsökkentési igénnyel fognak fellépni a piacra való visszatérés előtt," mondta Hamish White, Partner és a Colliers International budapesti irodájának Befektetési üzletág vezetője.

"Nehéz év volt a tavalyi, hiszen a minőségi ingatlanok tulajdonosai a kivárásra játszottak, a legtöbb 2008-ben lezárt tranzakció még 2007-ben elkezdődött. A nehéz körülmények ellenére a Colliers azonban sikeresen lezárt nyolc tranzakciót, amely jól mutatja, hogy megálltuk a helyünket a piacon," tette hozzá White.

A budapesti ingatlanbefektetési piac most viszont az összes európai várossal versenyben áll a befektetők kegyeinek elnyeréséért. "A magyar piac fundamentumainak jelenleg nagyon kicsi a súlya: a befektetők látják, hogy akár Londonban is vásárolhatnak irodaépületeket 7,5% körüli hozamszinteken, minek vegyenek hát drágábban budapesti épületeket, még ha jó minőségűek is. Az eladásra kényszerülő tulajdonosok mindenképp szem előtt kell, hogy tartsák ezt az elvárásaik megfogalmazásakor. A hozamok Budapesten is vissza fognak térni a 2002/2003-as szintekre," összegezte Rémi Couture, a Colliers International piackutatási igazgatója.

Címkék:
colliers,