Nagyon rosszul időzítették a támogatás kivezetését: rengeteg család van most óriási gondban

Népszava2023. szeptember 27. 09:10

A férőhelyek száma ugyan nőtt az utóbbi években, ám a települések jó részében így sincs bölcsőde - írja a Népszava. "A bölcsődei támogatás megszüntetése nem érint tömegeket, leginkább azt a réteget, akik feltehetően egyébként is ki tudnák fizetni a magánszektort. A bölcsődei szolgáltatás ugyanis alapvetőn a magasabb iskolai végzettségűek közt népszerű. De azért lesz, akinek így is fájni fog" – mondta el Gregor Anikó szociológus, egyetemi docens a Népszavának arról a kormányzati döntésről, hogy 2023. március 31. után már nem lehet igénybe venni a családok bölcsődei támogatását.

Ahogy arról korábban a Pénzcentrum hírt adott, a 2019. július 31-től évről évre meghsszaított pályázat keretében a kisgyermekes családok kiadásai akár 40 ezer forinttal is csökkenthetők voltak, ha férőhelyhiány miatt magánbölcsődébe kényszerültek adni kisgyermeküket. Az idén márciusi határidő után azonban nem hosszabított a kormány, így tulajdonképpen kivezetésre került a bölcsődei támogatás. Hogy pontosan kiket érint a változás, nehéz megmondani Gregor Anikó szerint. "Megközelítőleg 7000 magán bölcsődés hely volt, és közel 4000 gyereket utasítottak el az állami férőhelyek hiánya miatt, tehát utóbbi csoportnak egy része az, aki igénybe vette a támogatást. Sokuknál egyáltalán nem mindegy, hogy kiesett a támogatás" - mondta a szakértő.

Bár a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2022-ben 55 370 bölcsődei férőhely volt, 2548-cal több, mint 2021-ben, Gregor Anikó szerint ez a növekedés nem feltétlenül új bölcsődék építését jelenti, sokkal inkább a csoportlétszámok emelését. "Viszont a települések nagy részében így sincs bölcsőde" – tette hozzá. Mivel tavaly valamivel több mint 50 ezer gyereket írattak bölcsődébe, elég lehetne a férőhelyek száma, mégis sokszor hallani, hogy hosszú várólisták alakultak ki egyes bölcsődékben. Azonban a helyek száma és az igény közt az év különböző időszakaitól függően jelentős eltérés lehet, a törvény szerint ugyanis óvodába a 3 éves kor betöltése után kell beíratni a gyermekeket, de év közben nem kell intézményt váltani. Így az évvesztesek akár plusz egy évig is a bölcsődében maradhatnak, foglalva ezzel a helyeket. A szerző számításai szerint ez akár 50 százalékkal is megnövelheti a férőhelyigényt. A KSH adatai szerint 2022-ben a bölcsődések 32 százaléka volt 3 év feletti - írja a lap.

A helyzeten tovább rontanak a területi különbségek. A KSH adatai szerint tavaly még mindig 2233 településen 52 ezer olyan gyermek volt, aki közvetlenül a saját lakóhelyén nem fért hozzá a bölcsődei ellátáshoz, de járási szinten mindenkinek volt hozzáférése. 2022-ben 3996 gyermeket nem vettek fel valamilyen okból - írják. Gregor Anikó szerint épp azok élvezik legkevésbé a bölcsődei szolgáltatások előnyeit, akiknél az a legtöbb haszonnal járna, akár a nők hosszú távú munkaerőpiaci elhelyezkedését, akár az esélyegyenlőséget nézzük.

Címkék:
gyerekek, gyerek, oktatás, támogatás, bölcsőde, ksh, nevelés, bölcsődei ellátás,