Pénzcentrum • 2023. augusztus 27. 17:00
Semmi se lehet olyan stresszes, mint a nyár vége, amikor vége a gondtalan nyaralásnak, és kezdődik az iskola. Az első osztályosoknak pedig különösen izgalmas időszak ez a pár hét: pár nap múlva ugyanis kiderül, hogy kik lesznek az új osztálytársak, és kik fogják tanítani a gyerekeket. Azonban sokszor a tanár hírneve megelőzi az első tanítási napot. Ilyenkor pedig a szülők jogosan ijednek meg. De vajon mit tudunk tenni, hogy ha a gyerekünk nem egy olyan tanárt kapott, akire számítottunk, vagy olyan osztálytársai lesznek, akikkel már többször is voltak konfliktusok? Ennek próbáltunk most utánajárni.
Semmi sem jelzi úgy a nyár végét, mint az az izgatottság és félelem, ami azt jelzi, hogy közeledik az iskolakezdés. A gyerekek sajnálják, hogy a gondtalan nyári napoknak végre és kezdődik az iskola, másrészről pedig izgatottak, hogy újra találkozhatnak osztálytársaikkal, vagy egyenesen most ismerik meg őket. Vagy, hogy ki lesz a tanáruk.
Ugyanígy furcsa időszak ez a szülőknek is. Előfordulhat, hogy a tanár hírneve megelőzi őket, így a szülők érthetően attól tarthatnak, hogy rossz irányba fogják terelni a gyerekeiket. De akár az is előfordulhat, hogy van egy olyan osztálytárs, akivel már többször konfliktusba keveredett a gyerek. Ráadásul, ha a gyerekünknek speciális nevelési igényei akkor még aggasztóbb, hogy vajon az új tanár megadja-e neki a szükséges támogatást.
Ráadásul szülőként nehéz nem kifejtenünk a véleményünket a gyerekünk leendő osztályáról. Azonban a legjobb az, ha ezeket a gondolatokat inkább magunkban tartjuk, és arra törekszünk, hogy a gyerek a lehető legjobb kapcsolatot építsen ki az osztálytársaival és a tanáraival anélkül, hogy a mi előítéleteink befolyásolnák. Ha viszont mindenképpen azt fontolgatjuk, hogy kérvényezzük, hogy a gyerekünk átkerüljön másik osztályba, vagy iskolába érdemes először feltennünk magunknak pár kérdést.
Mi áll az aggodalmunk mögött? Indokolt?
A szülők hallanak dolgokat egyes tanárokról, a szomszédtól vagy egy ismerőstől. Ez alapján pedig gyakran ismeretlenül is konklúziókat vonunk le a pedagógusokról
– mondta el a HuffPostnak Sarah Kirk, egykori iskolai tanácsadó, aki jómaga mindig pályakezdő tanárokat keresett. Éppen azért, hogy ne legyenek előítélek. Ráadásul a pályakezdők frissek és több az energiájuk, az új ötleteik is. Emellett az, hogy ha más tanulóknak voltak problémái 1-1 tanárral, az koránt sem jelenti azt, hogy a mi gyerekünknek is hasonló problémái lesznek. Fontos először is felismerni, hogy mit érzünk és ezt elválasztani a tényektől.
Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy milyen érzelmek, várakozások aggasztanak minket, emellett pedig azt is, hogy ezt milyen tényekkel tudjuk alátámasztani. Összességében milyen aggodalmaink vannak?
– tanácsolta Dayna Abraham, egykori chicagói tanár, író, hozzátéve, hogy a probléma tisztázásában segíthet, ha megvizsgáljuk azokat a dolgokat, amelyeket a tanár mondott vagy tett és amik zavartak minket. Ezután pedig fogalmazzuk meg, hogy miért. Hiszen könnyen lehet, hogy miközben azon aggódunk, hogy a tanár elutasítja a gyerekünket erre koránt sincs bizonyíték. Akárhogy is van, azt mindenképpen megérdemeljük, hogy meghallgassanak minket.
Bármit is érzel, azt senki se kérdőjelezheti meg, még akkor sem, ha a megoldás nem a tanárváltás. Az aggodalom attól még jogos
– mondta Abraham.
Nem szabad elfelejteni, hogy a cél közös: a tanítás
Ha ezt csapatszempontból közelítjük meg, és azt nézzük, hogy mi a legjobb a gyermek számára, mi segíti őt az előrehaladásban abban, hogy biztonságban érezze magát. Ha pedig mindkét fél ezt tartja szem előtt, akkor a legjobb eredményt fogjuk elérni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Éppen ezért ne legyünk határozottak abban, hogy csak egy megoldás létezik. Még akkor is, ha nem feltétlen érezzük azt, hogy ez a tanár a legjobb a gyerekünk számára nem a legjobb megoldás, ha rögtön beleugrunk egy tanárváltásba. Először érdemes csak kisebb, alternatív megoldásokat keresni. Hagyjuk meg utolsó lehetőségként a váltást – tanácsolta Abraham, aki szerint a tanár sok dolgot megtehet annak érdekében, hogy a tanulók jól érezzék magukat az osztályteremben. A nap végén pedig az a lényeg, hogy a diák milyen kapcsolatot tud kialakítani a tanárral.
Ha csak arról van szó, hogy a „kedvenc” tanárt akarjuk, akkor érdemes felismerni, hogy minden tanár-diák kapcsolat más és más. Amit az egyik gyerek tapasztalt egy tanárral, az különbözhet a másiktól. Nem biztos, hogy a gyerekeink ugyanolyan kapcsolatot építenek fel egy tanárral, mint a testvérük, vagy egy másik tanár
– vélekedett Lacey Robinson, az UnboundEd, a tanárok szakmai fejlődését biztosító szervezet elnöke.
Azonban annak ellenére, hogy mindig van más megoldás, amit tehetünk, ha baj van, vannak esetek, amikor tényleg a váltás a legjobb megoldás. Azonban először érdemes átgondolnunk, hogy milyen hatással lehet egy ilyen drasztikus váltás a gyerekünkre.
Ha váltunk, az milyen következményekkel járhat?
Ha megpróbáltunk mindent, de a tanár felől csak falakba ütköztünk, akkor érdemes átgondolni a váltást. Arra viszont figyeljünk, hogy ne beszéljünk negatívan a gyerek előtt a tanáráról, ugyanis ez csak azt fogja eredményezni, hogy ők is rosszul fognak hozzáállni a kérdéshez. Ráadásul, annak a lehetősége is fennáll, hogy a váltás után a probléma csak súlyosabb lesz.
Előfordulhat, hogy egy tanulót áthelyeznek egy olyan osztályba, ahol a szülő úgy gondolja, hogy a diák sikeresebb lesz, azonban lehetnek olyan tényezők, amelyekről a szülő nem tud és amelyek negatívan befolyásolhatják a tanulót
– magyarázta Kirk, hozzátéve, hogy a meghozott végső döntéstől függetlenül is lesznek egy ilyen drasztikus váltásnak következményei, ezért fontos, hogy minden esetet egyénileg mérlegeljünk.
Iskolakezdés 2023
Nem sokáig tart már a nyári szünet, aki iskolás korú gyereket nevel, az egészen biztosan elkezdett már készülni a következő tanévre. Két nagy kérdése lebeg most a szülők előtt: lesz-e tanár, aki tanítani fogja a gyerekeket, illetve a még továbbra is magas inflációs környezetben vajon mennyivel kell többet fizetni idén a tanszerekért?