Nem sikerült megállapodni a tanárok béréről: folytatódnak a tiltakozások?

Telex2022. november 8. 10:25

Korábban szó volt róla, hogy a kormány leülne tárgyalni a pedagógusokkal a sztrájkköveteléseikről, melyek közül a legfontosabb az azonnali béremelés volt. Tegnap viszont biztossá vált, hogy idén nem lesz pedagógus-béremelés – írja a Telex.

Hétfőn tárgyalt Maruzsa Zoltán köznevelésügyi államtitkár tárgyalni a pedagógus szakszervezetetekkel, azonban az egyeztetést nem volt eredményes. Komjáthy Anna, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos választmányának vezetője úgy nyilatkozott a tárgyalások után, hogy idén már biztos nem lesz béremelés, és a többi követelésükkel kapcsolatban sem sikerült előrehaladást elérni. A kormány állítólag arra tett ígéretet, hogy a pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek heti 40 órás munkaidejét csökkentik.

Komjáthy szerint jó esetben januárban 20%-os béremelést kaphatnak a tanárok, ha sikerül megegyezni az EU-val, rosszabb estben 10%-osat. Ezek viszont nem érik el az infláció mértékét, így még csak a drágulást sem fogják kompenzálni. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke azt mondta, idén még fognak tárgyalni a kormánnyal, de legközelebb csak november 26-a után.

Címkék:
béremelés, tanár, pedagógus, szakszervezet, pedagógus életpálya, tanárok, tárgyalás, államtitkár, pedagógusok, tanári fizetés, pedagógus életpályamodell, pedagógussztrájk,