Segítség a méregdrága iskolakezdéhez: a munkáltató is beszállhat a költségekbe?

Pénzcentrum2022. augusztus 24. 18:02

Drasztikusan nőtt a füzetek, a hátizsákok ára és drágulni fog a menza is. Munkáltatóként érdemes szem előtt tartani, hogy az iskolakezdés időszaka – az infláció és az egyéb aktuál gazdasági folyamatok következtében – idén várhatóan különösen nagy terhet ró majd a családokra.

Minden eddiginél nagyobb tehertételt jelenthet a gyermeket nevelő családok számára az idei iskolakezdés. A füzetek és egyéb papíripari termékek ára 40-50 százalékkal emelkedett az év elejéhez képest, de a nem papír jellegű irodaszerek esetében is 30 százalékos drágulás történt. Jócskán a zsebükbe kell nyúlniuk a szülőknek a ruhaneműk, tornafelszerelések, cipők megvásárlásakor is, hiszen a hivatalos KSH-adatok szerint a ruházkodási cikkek csaknem 5

A hátizsákok átlagára 17 százalékkal, 9 ezer forint fölé nőtt. Az alapanyagok, a rezsi és az üzemanyagok áremelkedése miatt várhatóan legalább 30 százalékkal drágul az iskolai menza is szeptembertől, és mindehhez jöhetnek hozzá az iskolakezdéshez kapcsolódó egyéb egyszeri tételek, például a tanuláshoz használt számítógép- vagy táblagép-beszerzés, amely akár több 100 ezer forintba is kerülhet.

Munkáltatóként érdemes odafigyelni arra, hogy az iskolakezdés korántsem csak a családok mindennapjainak átszervezése szempontjából nehezebb időszak. Miközben a szabadságolások után ismét át kell állni egy másfajta életritmusra, az idei ősz az infláció és a rezsiköltségek alakulása miatt is nagy tehertétel lehet. Napjainkban szinte minden ágazat szakemberhiánnyal küzd, így a már meglévő munkatársak megtartása, illetve az újak bevonzása mostanra kulcsfontosságú tényezővé vált

 – hívja fel a figyelmet Szendrő Tamás, az Edenred Magyarország ügyvezető igazgatója. Ezért is különösen fontos, milyen támogatásokat tud nyújtani egy munkáltató a dolgozóinak, kiváltképp az iskolakezdés időszakában. A jóidőben adott támogatás nagy segítséget jelenthet, és egyúttal növelheti a munkavállalók lojalitását is.

Az Edenred év eleji, 200 vezető részvételével készített kutatásából az derült ki, hogy a vállalatok 14 százalékánál kaptak a dolgozók iskolakezdési támogatást. A juttatás népszerűségében jelentős az eltérés cégmérettől függően: míg az 50 fő alatti vállalkozásoknak 10 százaléka adta, az 51 és 150 fő közötti kategóriában már 23 százalék, a 150 főnél is több embert foglalkoztató társaságok pedig közel harmada (29 százaléka) alkalmazta az iskolakezdési támogatást 2021-ben.

Létezik olyan kedvező adózású, a tanévkezdéshez kötődő juttatás, amely az iskolás korúak mellett az óvodai, bölcsődei vagy egyetemi félévet kezdő gyermeket nevelő szülőknek is adható.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

– mondja Fata László juttatási szakértő, a Cafeteria TREND magazin alapítója. Amennyiben az iskolakezdést utalvánnyal támogatja a munkáltató, érdemes figyelni arra, hogy legyenek meghatározottak azok a termékkörök, amikre a kiválasztott cafeteriaeszközt fel lehet használni.

Ez a megoldás a munkáltatók szempontjából vizsgálva is költséghatékony, hiszen akár 22 százalék megtakarítást jelenthetnek ahhoz képest, mint ha az adott összeget bérként fizetnék ki. Egy egyszeri, maximum 20 ezer forintos támogatás esetén például a céges költség az Edenred iskolakezdési megoldásaival 26.608 forint, míg bérként kifizetve ugyanez 33.985 forintba kerülne.

Abban az esetben, ha az iskolakezdés támogatására szánt összeget a munkáltató közvetlenül a munkavállaló gyermekének nevére csekély értékű ajándékként adja, a fejenkénti 20 ezer forintos maximum összeg a gyermekek számával megtöbbszörözhető.

Címkék:
támogatás, iskolakezdési támogatás, iskolakezdés, tanszer, munkáltató, juttatás, iskolak, tanszerek, juttatások, támogatások,