Itt a friss 2023-as nyugdíjemelés kalkulátor: pontosan ennyi pluszpénzt kapnak az idősek novemberben

Koós Anna2023. október 6. 18:55

Vége a találgatásoknak, mennyi pénzt kapnak 2023 novemberében a magyar nyugdíjasok. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szeptember 28-i, csütörtöki Kormányinfó bejelentette a nyugdíjemelés pontos mértékét, ma pedig már megjelent az erről szóló rendelet a Magyar Közlönyben. Eszerint 2023 novemberétől 3,1 százalékkal emelkednek a nyugdíjak. Mit is jelent azonban ez a gyakorlatban? Mekkora lesz az emelt nyugdíj és az egyösszegű kompenzáció? A Pénzcentrum novemberi nyugdíjkalkulátorával könnyedén kiszámolható, mekkora összegre számíthatnak az idősek a legutoljára kapott nyugdíj összegéből.

Azoknak, akik nem akarnak bonyolult számításokba bocsátkozni kockás papíron, a Pénzcentrum idén is elkészítette a nyugdíjkalkulátort, amivel könnyedén kiszámítható a novemberi nyugdíjemelés pontos összege. Fontos tisztázni, hogy alapesetben novemberben háromféle juttatás érkezne: 1. az emelt nyugdíjösszeg, 2. a visszamenőleges nyugdíjkorrekció, és 3. a nyugdíjprémium. Először is: nyugdíjprémium idén nem lesz, mivel a GDP-növekedés 2023-ban garantáltan nem haladja meg a 3,5 százalékot ilyen gazdasági válság közepette. Így tehát a már megemelt nyugdíjösszeggel és a visszamenőleges egyösszegű kompenzációval lehet tehát számolni novemberben. Miután múlt héten csütörtökön megtörtént a hivatalos bejelentés, most pedig meg is jelent a rendelet a nyugdíjemelés mértékéről, már könnyedén kiszámító, milyen összeg várható novemberben.

Így számol a novemberi nyugdíjemelés kalkulátor 2023-ban

1. A novemberi emelt nyugdíj

Az emelt nyugdíjösszeg alapját a 2023-as évi, az év eleji emeléssel (15%-kal) megnövelt összege adja. A rendelet úgy szól: "A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 62. § (3) és (4) bekezdése alapján 2023. november 1-jétől – 2023. január 1-jei visszamenőleges hatállyal – 3,1 százalékkal hivatalból kell emelni azt az öregségi nyugdíjat" és számos egyéb nyugdíjszerű ellátás, melyet a rendelet részletesen felsorol, "amely után a jogosultnak a nyugellátások és egyes más ellátások 2023. január havi emeléséről szóló 506/2022. (XII. 13.) Korm. rendelet 1. §-a alapján emelés (a továbbiakban: januári emelés) járt".

Tehát abból az összegből is ki lehet számolni, mekkora lesz az emelt nyugdíj, ami a legutóbb érkezett a bankszámlára vagy a postán. Legegyszerűbben úgy kapjuk meg a novembertől járó nyugdíj összegét, ha az eddig kapott összeget megszorozzuk 1,031-del. Vagy több lépésben is számolhatunk: megtehetjük azt is, hogy megszorozzuk az aktuális nyugdíjunkat 3,1-del, és elosztjuk 100-zal, ebből kijön magának az emelésnek az összege, és ezt hozzáadva az aktuális összeghez megkapjuk, mennyi lesz a nyugdíj novembertől. Hogy ezzel ne kelljen szöszölni, elkészítettük idén is a Pénzcentrum nyugdíjemelés kalkulátorát, ahol csak meg kell adni az aktuális nyugdíj összegét:

2. Egyösszegű kompenzáció visszamenőleg

Mivel a kormány nem jól saccolta meg előre év elején az idei évi inflációt - pedig így is rekordmértékű, 15 százalékos emelést hajtottak végre - most visszamenőleg kell kifizetniük a különbözetet. Gulyás Gergely szavai szerint a kormány 18,5 százalékra becsüli a 2023-as teljes évi inflációt jelenleg. Vagyis 3,5 százalékponttal magasabbra, mint év elején. Mivel év elején történt már egy 15 százalékos emelés, a jelenlegi összeget 3,1 százalékkal emelve kapjuk meg azt az összeget, amit akkor kaptak volna a nyugdíjasok, ha már év elején 18,5 százalékkal emelkedik a nyugdíj.

Ami még fontos, hogy a visszamenőleges kompenzáció a novemberig eltelt 10 hónapra jár, illetve a 13. havi nyugdíj után is. Úgy kell kiszámolni, hogy az aktuális nyugdíj összegét elosztjuk 100-zal, megszorozzuk 3,1-del, ezután pedig 11-gyel. Ekkora összeg érkezik majd az emelt nyugdíjon felül.

3. Nyugdíjprémium?

Idén nem lesz nyugdíjprémium. Elmúltak azok az idők, amikor a kormány mindenkinek egységesen 80 ezer forint prémiumot fizetett - tekintettel az akkori, 7,1 százalékos rekormértékű GDP-növekedésre. (Igaz ezt a növekedést is a válságos 2020-as pandémia sújtotta évhez képest sikerült felmutatni, amikor egész szektorok zuhantak be hosszú időre.) Tavaly már csak csekély, 0,5 százalékos szorzó alapján fizettek prémiumot, a legtöbb nyugdíjasnak 10 ezer forintot.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Idén azonban már erről a 10 ezerről is kár álmodozni, hiszen Magyarország gazdasága rég nem látott recesszióban van. Egy friss elemzés szerint a magyar gazdaságban az idei második negyedévben már negyedik negyedéve tartott a recesszió, ez az EU-ban Magyarországon kívül csak Észtországban következett be. A második negyedévben az EU-n belül a magyar visszaesés volt a harmadik legjelentősebb (Észtország és Svédország után). Bár a harmadik és negyedik negyedév még felhúzhatja az éves GDP-t, jelenleg egyre több elemző tartja valószínűnek az idei GDP-csökkenést, s immár a kormány is elismerte, hogy a tervezett 1,5%-os növekedés reménytelen, sőt a pozitív nulla is jó eredmény lenne. Ahhoz pedig hogy nyugdíjprémiumot fizessen a kormány 3,5 százalékot meghaladó növekedést kellett produkálni, amitől nagyon messze vagyunk.

Így idén borítékolhatóan nem lesz nyugdíjprémium.

Viszont nem az a legnagyobb gond, hogy a kormány a recesszió miatt nem tud prémiumot fizetni az időseknek - pedig sok nyugdíjasnak most még 10 ezer forint is segítség lenne, hiszen gyakorlatilag majdnem minden iszonyítosan megdrágult, amire egy nyugdíjas költeni szokott. A nagyobb baj az, hogyha a magyar gazdaság nem tud kikecmeregni a válságból, a nyugdíjasok helyzete is egyre rosszabb lesz. Bár a kormány elzárkózik attól, hogy a kivezetett támogatásokat megszorításoknak nevezze, végső soron annak fog érződni, mint az hogy például idén nem lesz hatósági áras tűzifa sem.

Címkék:
nyugdij, kormány, nyugdíjas, nyugdíjemelés, november, gdp, rendelet, nyugdíjprémium, magyar közlöny, közlöny, 2023,