Itt a kormány sejtelmes bejelentése: újabb nyugdíjemelés jöhet, 17%-kal is emelkedhetnek a juttatások

Pénzcentrum2022. november 19. 11:02

Sejtelmes ígéret jelent meg a kormány hivatalos facebook-oldalán: eszerint jelentősen megnövelik a nyugdíjakat januártól. Az biztos, hogy volna is hová emelni: a nyugdíjasokat sokkal jobban érinti az infláció, mint a munkabérből élőket, és a szakértők is többször figyelmeztettek már a bajra.

Sejtemles poszt jelent ma meg a magyar kormány hivatalos Facebook-oldalán: a poszt szerint januártól jelentős mértékű nyugdíjemelésre számíthatnak a szépkorúak. Hozzáteszik, hogy ezzel a magas infláció negatív következményeitől szeretnék megóvni a nyugdíjasokat, de konkrét összeget vagy százalékot nem mellékeltek: feltételezhető, hogy még zajlik a számolás és az egyeztetés is az emelés mértékéről.

Az biztos, hogy a nyugdíjasok valóban komoly bajban vannak: mint mi is több alkalommal megírtuk, egész Európában Magyarországon drágulnak a legnagyobb mértékben az élelmiszerek, és globálisan is a dobogósok között vagyunk ebben a tekintetben. Nem tett jót a szépkorúaknak az sem, hogy a rezsiemelés miatt sokkal többet kell fizetniük: vannak bőven olyan nyugdíjasok, akik a korszerűtlen, vagy drága fűtési rendszerrel felszerelt házban lakva akár a sokszorosát fizetik ki az energiára, mint eddig. Mivel ez a két termék jelentős súllyal esik latba a nyugdíjasok vásárlói kosarában, így a rájuk vonatkozó infláció meghaladta a 23 százalékot októberben, ami durván elszállt még a 21,1%-os általános inflációhoz képest is.

Ebben a helyzetben időszerű lehet tehát egy nyugdíjemelés, de az legalábbis kérdéses, hogy mekkora mértékű emelés lenne a leginkább kívánatos. A nyugdíjemelés mértékénél a kormányzat figyelembe szokta venni az inflációs várakozásokat, ez pedig 2023-ra akár 17,5 százalékos is lehet, legalábbis van ilyen előrejelzés.

Ennek alapján pedig egyáltalán nem kizárt, hogy jövőre akár 14-17%-os nyugdíjemelést kapnak a szépkorúak.

Ez egyben azt is jelentené, hogy a magyarországi átlagnyugdíj összege 2023-ban 200 ezer forint fölé emelkedne. Az azonban egyáltalán nem biztos, hogy maga a nyugdíjemelés megoldja a gondokat: mint nemrég Farkas András nyugdíjszakértő is rávilágított, olyan rendszerre lenne inkább szükség, mely a fizetésemeléseket követi.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A korábbi vegyes emelési rendszer valamely verziójára lenne szükség, amikor a nyugdíjemelés nem csak az infláció mértékétől, hanem az átlagbér növekedésének ütemétől is függ, akár közvetlenül, akár közvetve. Érdemes például megnézni, hogyan oldják meg a nyugdíjnövelést a németek vagy az osztrákok. Az optimális magyar nyugdíjemelésnek azonban nem csak e két tényezőre - infláció, bérnövekedés - kell figyelemmel lennie, hanem egy kiegészítő valorizációs korrekciót is tartalmaznia kell, hogy a régebbi nyugdíjasok leszakadását legalább lassítani lehessen

- mondta a Pénzcentrumnak Farkas András. A magyar nyugdíjrendszer visszásságairól, a lehetséges megoldásokról részletesen is írtunk nemrég, ezt a cikket itt tudod újra elolvasni:

Címkék:
nyugdíjas, nyugdíjemelés, infláció, átlagnyugdíj, emelés, nyugdíjasok, nyugdíjaskor, nyugdíjak, nyugdíjalap,