Inkább éhen halnak, de a magyarok akkor sem kérnek köcsön családtagjaijtól: jól teszik?

Pénzcentrum2022. október 14. 20:06

A hazai felnőtt lakosság többsége minden életkorban fontosnak tartja az anyagi függetlenséget, még a családjától sem fogad el szívesen pénzügyi segítséget, legfeljebb akkor, ha tényleg nagy a baj. Egy friss, országos reprezentatív kutatás eredményéből az is jól látszik, hogy a válaszadók meghatározó része sem most, sem időskorában nem akar a rokonai terhére lenni. A megkérdezettek 15 százaléka pedig kifejezetten arra törekszik, hogy nyugdíjasként is inkább rá tekintsenek támaszként a családban, ha valakinek anyagi támogatásra van szüksége. 

A pénzügyi önállóság fontosságát jól mutatja, hogy a válaszadók 61 százaléka még a rokonaitól is csak vészhelyzetben kérne anyagi segítséget. Valamivel több, mint egyharmaduk akkor fordulna a családtagjaihoz, ha valamilyen betegség kezeléséhez, egészségügyi probléma megoldásához lenne szüksége pénzre.

A harmadik helyen a lakásvásárlás áll, ezt követik az alkalmi nagyobb kiadások (autóvásárlás, lakás berendezése) 25 százalékkal. Minden tizedik megkérdezett nyilatkozott úgy, hogy a kérdőíven megadott esetek egyikében sem kérne segítséget a rokonaitól, ez a hozzáállás egyébként főleg a 60 feletti korosztály tagjaira jellemző.

Ugyanez a kép rajzolódik ki abból is, hogy 10-ből 3-an úgy látják, egy felnőttnek kellemetlen, ha a rokonai segítségére szorul anyagilag, mindenkinek a saját lábán kell állnia, és csak 10% gondolja úgy, hogy egy családnak –amíg képes rá– mindenképp támogatnia kell anyagilag a tagjait. A vészhelyzet ebben az esetben is kivételnek számít, a válaszadók 58 százaléka ebben a helyzetben nem tartaná kínosnak a segítségkérést. Mindez arra utal, hogy a döntésekben a racionális szempontok mellett az érzelmi tényezők is fontos szerepet játszanak.

„A kutatásunkból az is kiderült, hogy a lakosság 15 százaléka számára kifejezetten fontos, hogy ő tudja majd támogatni rokonait nyugdíjas korában, ehhez pedig igyekszik is megteremteni a megfelelő anyagi biztonságot. Az időskori pénzügyi önállóság megalapozását érdemes minél előbb elkezdeni, amiben a nyugdíjcélú megtakarítások komoly segítséget jelentenek. Aki ezt a megoldást választja, készüljön fel arra, hogy akkor ér el igazán jó eredményeket, ha vállalja a hosszú távú elköteleződést és kitart a döntése mellett. Szakértőink minden korosztály számára kínálnak megtakarítási lehetőségeket, hogy nyugdíjasként se kelljen feladniuk pénzügyi függetlenségüket” – mondja Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A kutatás eredményei arra is rámutattak, hogy a válaszadók ötöde most sem szívesen támaszkodik a családtagjaira anyagilag, és fontosnak érzi, hogy erre később, nyugdíjasként se legyen szüksége. Több mint negyedüknek pedig azért fontos a pénzügyi függetlenség megőrzése időskorban, hogy ne legyen a gyermekei, unokái terhére. Ha viszont baj van, a család jelenti a legerősebb támaszt.

Címkék:
pénz, nyugdij, pénzügyek, nyugdíjbiztosítás, pénzügy, anyagi helyzet, lakosság, nyugdíjmegtakarítás, pénzügyi tudatosság,