Magukra hagyják az egyre szegényedő időseket? Hatalmas problémákat hozott felszínre a járvány

Népszava2021. június 23. 10:01

A szociális étkezést igénylők száma csak tavaly 14,5 ezerrel nőtt, átlépte a 200 ezres határt, a házi segítségnyújtást igénybe vevők is többen lettek, miközben a pandémia miatt intézményzár és létszámstop volt.A szociális szakemberek szerint az idősgondozás minden területén drámai változásokat hozott a pandémia, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) statisztikái azonban azt jelzik, több ellátási formában mégsem bővült, hanem éppen csökkent a létszám.

Az idősek nappali ellátását évről évre egyre kevesebben veszik igénybe és ez a tendencia tavaly is folytatódott. Ez érthető is, hiszen a fertőzéstől tartva a humántárca átmenetileg bezáratta a nappali intézményeket - írja a Népszava.

2020-ban az előző évhez viszonyítva hatezer fővel csökkent a bentlakásos idősotthonokban gondozottak létszáma is, a 2019-es 53 ezer helyett a tartós elhelyezést nyújtó intézmények tavaly már csak 47 ezer embert tudtak fogadni, ami 12 százalékos visszaesést jelent. Vélhetően az elhunytak helyére a felvételi tilalom miatt nem tudtak új igénylőket beengedni az intézményekbe, bár a kormány korábban is egyértelművé tette, hogy nem akarja növelni a bentlakásos intézmények létszámát.

A szociális étkezést igénylők száma az ezredfordulóhoz képest megduplázódott és a tavalyi 14 és félezres növekedéssel átlépte a 200 ezres határt. A házi segítségnyújtást igénybe vevők is többen lettek egy év alatt kétezer fővel, de a 2020-ban rögzített 92 582 ember messze elmarad a 2014-es 133 ezer ellátottól. Nincs ugyan olyan adat, ami megmutatná a valós igényt, mert az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) másfél éve nem hozza nyilvánosságra a várólistákat, de önkormányzati és szociális szakemberek is folyamatosan növekvő – a fenti adatokból kiolvashatóan kielégítetlen - ellátási szükségletről számolnak be.

"Ebben a helyzetben érte a hazai szociális ellátórendszert a világjárvány. Megrendítő képeket kaptunk hónapokon át az egészségügyben zajló küzdelemről, de a szociális terület csak ennek árnyékában jelent meg. Különösen az alapellátás cipelt óriási terheket, ám erről jóformán soha nem esett szó az elmúlt hónapokban, pedig ennek az ágazatnak a partnersége nélkül nincs járványkezelés" – fogalmazott a Népszavának az ELTE Társadalomtudományi Kar Szociális Munka Tanszékének korábbi oktatója.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Szabó Lajos professzor szerint a járvány kiélezte a kérdést, hogy miként tud egymásra támaszkodni a két szakma. Úgy véli, a teljes ellátórendszerben kellene gondolkodni, ám Magyarországon a szociális alapellátást évtizedek óta nem veszi komolyan az állam, ez a terület erodálódik, roskadozik, méltatlan helyzetben van, lassan kivérzik. Ahogy nem lehet szétválasztani a kormány, az önkormányzatok és egyházi szervezetek ezen a téren végzett tevékenységét, úgy nem lehet szétszedni a krónikus betegek és az idősek ellátását sem – hangsúlyozta a szakember.

Meggyőződése – tette hozzá -, hogy a szociális szolgáltatások minden elemét és a képzés teljes rendszerét is újra kellene gondolni, az igényekhez jobban igazodó differenciált rendszert kellene felépíteni, amiben nemcsak az egyes elemek között van élő kapcsolat, hanem az egészségüggyel is. A felnőtt családtagot ápoló családi gondozók becsült száma 400-600 ezer fő, de közülük csak 50 ezren kapnak ápolási díjat és a többség nem is az idős családtag ellátása miatt.

Ráadásul a fizetett idősgondozók nagyrészt hazamentek a járvány ideje alatt, miközben az idősek 40 százaléka egyedül él és ténylegesen egyedül is maradt. Korábbi kutatások azt igazolták, hogy nálunk nagyon magas azoknak az idős embereknek az aránya, akiknek szükségük lenne valamilyen segítségre, de azt nem kapják meg. A pandémia felerősítette, láthatóvá tette ezt a hiányt, mégsem történik változás.

Címkék:
szociális ellátás, idősek, nyugdíjasok, idősotthon,