MTI • 2026. március 19. 14:29
Évente mintegy félmillióan nem nyilatkoznak időben a munkáltatójuknak az adókedvezményekről. Az érintettek nem veszítik el a pénzt, de csak akkor kapják meg, ha kiegészítik az szja-bevallásukat.
A NAV már elérhetővé tette a 2025-ös jövedelmek alapján készült bevallási tervezeteket. Ezek az eSZJA felületen nézhetők meg Ügyfélkapu+ vagy DÁP hozzáféréssel. A tervezet azonban csak a hivatalnál meglévő adatokat tartalmazza, így sok esetben hiányozhatnak belőle a kedvezmények.
Azoknak, akik tavaly nem nyilatkoztak, vagy év közben nem vették igénybe a kedvezményeket, a bevallás megfelelő sorait ki kell egészíteniük. Csak így jár vissza az adó.
Több kedvezmény is utólag érvényesíthető. Ide tartozik a családi kedvezmény, a 30 év alatti anyák kedvezménye, az első házasok kedvezménye, valamint a tartós betegséggel élők után járó adócsökkentés. A négy- vagy többgyermekes anyák teljes szja-mentességet élveznek, és 2026 októberétől ez a kör a háromgyermekes anyákra is kiterjed.
A NAV egy rövid videóban mutatja be, hogyan lehet utólag érvényesíteni például a családi kedvezményt. A kiegészítést érdemes minél hamarabb elvégezni, mert a hivatal a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a visszajáró összeget.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Fontos, hogy nem mindenkit érint ez a teendő. A 25 év alattiak, valamint a csecsemőgondozási, gyermekgondozási vagy örökbefogadói díjban részesülők esetében a kedvezményeket a munkáltató automatikusan figyelembe veszi, így ezek a bevallási tervezetben is szerepelnek.