MTI • 2025. január 6. 09:15
Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 12,61 pontos, 0,02 százalékos csökkenéssel, 79 775,14 ponton zárt pénteken.
Varga Zoltán kommentárjában azt írta, hogy a 80 ezer pontos szintet veheti célba a BUX index, és mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés.
A vezető részvények közül az OTP árfolyamában fontos támasz húzódik 21 400 forintnál, míg a 30 napos mozgóátlag rövid távú ellenállást képez 21 613 forintnál, ennek áttörése esetén 22 ezer forintnál adódna a következő ellenállás. Pénteken az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,05 százalékkal 21 540 forintra csökkent, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki.
A Mol 10 forinttal, 0,36 százalékkal 2780 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban pénteken. A következő akadály a 200 napos mozgóátlag 2796 forintnál, míg 2760 forintnál már támasz látható.
A Magyar Telekom grafikonján változatlanul 1298 forintnál húzódik ellenállás, 1270 forintnál pedig támasz. A Magyar Telekom árfolyama pénteken 8 forinttal, 0,62 százalékkal 1278 forintra mérséklődött, forgalma 401,6 millió forint volt.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Richter nem tudta áttörni a 30 napos mozgóátlagot, ez 10 629 forintnál jelent ellenállást, támasz 10 570 forint közelében, majd 10 300 forintnál látható. A Richter-papírok árfolyama pénteken 40 forinttal, 0,38 százalékkal 10 560 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.