Ide menekítik most a pénzüket az élelmes magyarok: ilyet még az OTP-nél is ritkán látni

Pénzcentrum2023. október 3. 11:17

Sajtóbeszélgetést rendezett az OTP Bank, melynek témája a befektetési és megtakarítási piacon 2023 első felében tapasztalt változások voltak. Az eseményről élőben közvetített a Pénzcentrum.

Az idei év első fele több változást is hozott a befektetési és megakarítási piacon. A bizonytalan gazdasági helyzet miatt a lakosság visszafogta a kiadásait, miközben a magas inflációs környezetben nehéz eldönteni, hogy milyen megtakarítási stratégiát válasszon az ember. A témával kapcsolatos tapasztalataikat, meglátásaikat az OTP Bank szakemberei egy sajtóbeszélgetés során ismertették.

Elég bizonytalan a megtakarítási piac, az elmúlt két évben már megszokhattunk, hogy azt váratlan események befolyásolják

- kezdte előadását Fabriczki Rita, az OTP Bank Megtakarítási termék- és szolgáltatás menedzsment terület vezetője. Idei évben a hetedik hónap végéig akár 10 százalékkal is emelkedett a megtakarítási piac. Ezzel szemben a tavalyi növekmény mindössze 3,7 százalékos volt. A korábbi évek tapasztalati alapján jellemzően az év utolsó negyedévében "csapódtak le" legnagyobb mértékben a megtakarítások, kérdés, hogy az idei első félévben tapasztalt jelentős növekedés után mi várható az idei év végén.

Ennek oka egyértelműen a magas infláció, hiszen ebben a helyzetben felértékelődtek a megtakarítási lehetőségek a lakosság szemében. A legnépszerűbb megtakarítási formák az értékpapírok voltak, miközben a betéti állomány némileg csökkent. A befektetési alapok, azon belül a kötvényalapok voltak a legnépszerűbb termékek.

Jelentős hatással volt a piacra a szocho bevezetése: a bevezetése előtti egy hónapban sokan döntöttek úgy, hogy kihasználják a még meglévő adómentességet.

Ezek az események felnyitották a megtakarítók szemét, hogy fontos megtakarítani

- mondta el Fabriczki Rita. A megtakarítási kedv emelkedése nem érte teljesen váratlanul az OTP-t, ugyanis már egy tavaly elvégzett kutatásukból is kiderült, hogy egyre többen tartják fontosnak, hogy gondoljanak a jövőre is.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Egyrészt továbbra is keresik az ügyfelek a kifejezetten biztonságos megtakarítási lehetőségeket, míg a tapasztaltabbak már inkább az adóterhek elkerülése szempontjából közelítik meg a kérdést. A kevésbé tapasztalt ügyfelek esetében sokszor az is fontos szempont, hogy kisebb öszegeket, ám azokat rendszeresen tehessenek félre. Ezt az OTP-nél nem csak a kutatások alapján, hanem a saját ügyfeleik által használt termékek alapján is érzékelik.

Nagyon népszerűvé vált a tartós befektetési számla (TBSZ): a tavaly július-augusztushoz képest idén július-augusztusban négy-ötször annyi TBSZ számlát nyitottak a banknál, noha a korábbi években ezt a megtakarítási formát jellemzően csak az év legvégén választották az ügyfelek. Ennek egyértelműen az az oka, hogy a TBSZ-szel megúszhatják az ügyfelek a megtakarításokat terhelő adókat, köztük az új szochót is.

Nagyon jó évet élünk meg pillanatnyilag, ami a befektetési alapokat illeti

- mondta el Gáti László, az OTP Alapkezelő marketing és kommunikációs vezetője. Idén szeptember végéig 946 milliárd forint érkezett a befektetési alapokba. Az alapok népszerűsége a szocho bevezetését követően is megmaradt, jóllehet a banki szakemberek javasolták az ügyfeleknek, hogy lehetőleg még az adó július 1-jei élesedése előtt fektessék be a pénzüket.

Címkék:
befektetés, megtakarítás, otp, infláció, otp bank, sajtótájékoztató,