Hatalmas bírságot kockáztat, aki így oldaná meg a téli fűtést: bárkit elkaphatnak

MTI2022. december 4. 09:02

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség három férfi ellen, aki Tiszaug és Lakitelek környékén szabálytalan fakitermeléssel számos fokozottan védett madár-, hüllő- és denevérfaj élőhelyét semmisítette meg.

A vádirat szerint a legidősebb férfi a vállalkozásával a Tiszaug és Lakitelek környéki ártéri erdőkben végzett erdészeti tevékenységre kötött szerződést. Ennek teljesítéséhez a két másik vádlott cégét fakivágással bízta meg - írta Kövecs Máté, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

A munkákkal érintett erdők számos védett, illetve fokozattan védett madár-, hüllő- és denevérfaj élőhelyeként szolgáltak, emiatt Natura 2000-es védettségű területnek minősültek. Az erdőkben az előírt fakivágást csak a kormányhivatal által előre meghatározott időszakban végezhették el a vádlottak, és az előzetes bejárás során jól látható színes X-el megjelölt fákat nem vághatták ki.

A szigorú szabályok ellenére a legidősebb vádlott utasítására egyik társa egy Tiszaug közeli erdőben öt, a kivágási tilalommal érintett őshonos szürke nyárfát vágott ki, valamint a kijelöltnél jóval nagyobb területen végzett tarvágást. A másik társ - szintén a legidősebb vádlott utasítására - egy, a fekete gólyák élőhelyeként is szolgáló tiszaugi erdőben tíz nappal az engedélyezett időpont előtt kezdte meg a fák kivágását. Emellett olyan tiltott területekről is vágott ki fákat, amelyeket az előzetes bejárás során karókkal egyértelműen elkerítettek. A kivágott fák között több mint 80 éves nyár- és fűzfák is voltak.

A szabálytalan fakivágások miatt mindkét erdő esetében a Natura 2000-es védettségű élőhely megsemmisült - írták a közleményben. Az ügyészség a legidősebb férfit kétrendbeli, társait egy-egyrendbeli Natura 2000 terület megsemmisülését okozó természetkárosítással vádolja, ellenük börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Az ügyben a Kecskeméti Járásbíróság dönt.

Címkék:
börtön, bűncselekmény, férfi, fa, vádemelés, természet, fakitermelés, természetkárosítás,