Egy csapásra eltűntek a külföldi befektetők a magyar ingatlanpiacról: sejtenek valamit?

Pénzcentrum2021. október 14. 13:02

A magyar ingatlanok még mindig kitűnő befektetési lehetőséget jelentenek a külföldi vásárlóknak, ám számuk jelentősen visszaesett az elmúlt két év adatai alapján. Az Európai Unión kívüli ingaltanvásárlók körében tavaly mindössze 2.200 esetben nyújtottak be erre irányuló kérelmet, elsősorban (74%) fővárosi lakásra, a legnagyobb, 39%-os arányban kínai állampolgárok. Ugyanakkor Algériából, Ausztráliából, Tunéziából és Venezuelából is érkeztek befektetők.

A Duna House becslése alapján a tavalyi évben több mint 131.000 tranzakció realizálódott a hazai ingatlanpiacon, ebből 2.200 esetben nyújtottak be ingatlanszerzés iránti kérelmet külföldiek. Külön kormányhivatali engedély szükséges ugyanis a lakásvásárláshoz, amennyiben a vevő nem az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség tagállamai vagy Svájc állampolgára. Ez a szám így is több mint 40%-kal kevesebb a 2019-ben kiadott engedélyekhez viszonyítva, ami elsősorban a pandémia okozta, nemzetközi utazási korlátozásokra vezethető vissza.

A Miniszterelnökség által kiadott statisztika szerint a legnagyobb számban a kínai ügyfelek voltak jelen a lakáspiacon. A hazánkban ingatlant vásárlók 39%-át alkotta ez a nemzetiség 2020-ban. Akárcsak a magyaroknál, a kínaiak körében is a legkedveltebb célpont – Budapesten belül – Angyalföld volt, amit a X. és a IX. kerület követett. Nem csak a legnagyobb vásárlói réteget alkották, de a legdrágább ingatlanokra is ők szerződtek.

Regionális szinten a fővárost Pest megye, majd Zala, Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar követte a befektetési szempontból népszerű térségek listáján. A tulajdonszerzés 93%-ban adásvétel útján történt, de kisebb részben volt példa ajándékozásra és cserére is. A beérkező kérelmek közül mindössze 33 darabot utasított vissza a kormányhivatal.

Szakértőink tapasztalatai alapján, az EU-n belüli nemzetiségek közül a legtöbb vevő – 2019-hez hasonlóan tavaly is – Németországból érkezett hazánkba, legkedveltebb célpontjuk pedig a főváros mellett a Balaton parti nyaralóövezetek voltak

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

– árulta el Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője. Hozzátette:

„A magyar tenger az osztrákok és hollandok körében is népszerű, ők elsősorban a Balaton nyugati részében választanak új – szezonális – otthont. Habár a környező országokból kevesebben érkeztek tavaly, mint egy évvel korábban, még mindig jelentős arányt képviselnek a román, szlovák és osztrák potenciális vevők. Ők jellemzően a határvidékeken, kisebb értékű ingatlanokat választanak. Ugyanakkor árszínvonal tekintetében az egyik – lakhatási szempontból – legdrágább régiónak számít Győr-Moson-Sopron megye, köszönhetően fejlett infrastruktúrájának és Ausztria szomszédságának, amely egyben a befektetőket is vonzza.”

Budapest központjában egy újépítésű lakást átlagosan egymillió forintos négyzetméteráron lehet megvásárolni, így még mindig az egyik legolcsóbb fővárosnak számít – nem csak az Unióban, de az OECD tagállamai között is. Egy magyar ingatlanba történő befektetés tehát nyereséges lehet későbbi bérbeadás vagy értékesítés esetén egyaránt. „Az átlagos bruttó bérleti hozam várhatóan évi 3,5-5,8% körül mozoghat a lakás elhelyezkedésétől és állapotától függően. A nyereség maximalizálást szem előtt tartva, a vásárlások és hitelügyletek intézésére ezért gyakran veszik igénybe a külföldi ügyfelek a közvetítői segítséget” – tette hozzá Benedikt Károly.

Címkék:
befektetés, Balaton, ingatlan, Budapest, magyarország, külföldi,