Fontos határidő jár le a NAV-nál: ha nem intézed el, jön a büntetés

MTI2020. szeptember 27. 11:03

A  beszámoló és az éves adóbevallások halasztása csaknem 600 ezer céget, szervezetet érintett, közülük még 120 ezertől várja az adóhatóság a társasági adóbevallást, amelynek beküldésére még négy napjuk maradt, tájékoztatta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.

Ugyancsak szeptember 30-ig kell benyújtaniuk a cégeknek és szervezeteknek éves beszámolójukat a bíróságokhoz, ezt még 177 ezren nem tették meg — mondta az államtitkár.

Nézz kürül a Pénzcentrum Személyi Kölcsön kalkulátorában, ahol kiválaszthatod a számodra legkedvezőbb ajánlatot

Június 2-án éjfélig kellett volna a beszámolót benyújtani, a társasági adót bevallani és megfizetni. A kormány azonban a koronavírus-járvány miatt felülírta a határidőre vonatkozó szabályokat, és 4 hónapos halasztást adott a cégeknek, szervezeteknek. Az államtitkár szerint az adatok egyértelműen rávilágítanak, hogy az adóügyi intézkedésre nemcsak egészségvédelmi okokból volt szükség. A halasztással ugyanis három cégből kettő élt, elsősorban a kis- és középvállalkozások, amelyeknek az új szabály az adminisztrációs könnyebbség mellett anyagi segítséget is jelentett.

Izer Nobert szerint szeptember 14-e és 24-e között mintegy 32 ezer cég küldte be a társasági adóbevallását. A számviteli beszámolók statisztikai adatsora még nagyobb növekedésről tanúskodik: mindössze egy nap alatt, szeptember 23-án több mint hatezer beszámoló érkezett a Cégszolgálathoz — tette hozzá.

Az államtitkár megjegyezte, hogy a civil szervezetek csaknem kétharmada is elküldte már a beszámolóját, és nagyjából 22 ezer szervezet hagyta a határidő utolsó napjaira a számviteli elszámolásának a benyújtását. Izer Norbert elmondta, hogy a feltöltési kötelezettség eltörlését követően a cégek többségének jellemzően adót kell fizetnie az éves bevallás benyújtásakor. Annak a cégnek viszont, amelyik 2019-ben több adóelőleget fizetett, a bevallás benyújtásától számított 30 napon belül visszajár a túlfizetett összeg. Szeptember 23-ig összességében már mintegy 150 milliárd forint társasági adót utalt vissza az adóhivatal.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A szeptember 30-ai adóbevallási határidő a társasági adóra, az innovációs járulékra, az energiaellátók jövedelemadójára, helyi iparűzési adóra és a kisvállalati adóra vonatkozik.

Lényeges, hogy az adót is szeptember utolsó napjáig kell befizetni. A transzferár-dokumentációt is elég szeptember végén benyújtani, ide sorolható még az élelmiszerlánc-felügyeleti díj is, amelynek bevallási és megfizetési határideje szintén 2020. szeptember 30..

Címkék:
adóbevallás, NAV, büntetés, megtakarítás, határidő, társasági adó, transzferár, számvitel,