MTI • 2012. január 6. 13:06
Több mint tízmillió forint értékű, összesen 535 darab hamis húszezer forintos bankjegyet foglalt le Hódmezővásárhelyen a rendőrség - közölte a városi kapitányság vezetője pénteken sajtótájékoztatón.
Rádi Norbert alezredes elmondta: az azonos sorszámú bankjegyeket számítógéppel és tintasugaras nyomtatóval állították elő, azok nem tartalmaznak fémszálat, vízjelet és más biztonsági elemet sem.
A hamis bankjegyeket házkutatások során találták meg a rendőrök egy 46 éves és egy 49 éves hódmezővásárhelyi férfi otthonában, ahol sikerült lefoglalni a hamisításhoz használt eszközöket is - közölte a rendőrkapitány. A pénzhamisításban részt vevő egyik, büntetett előéletű férfit szerdán, kommandósok segítségével fogták el, szintén büntetett előéletű társa előzetes letartóztatását egy másik bűncselekmény miatt már korábban elrendelte a bíróság. A házkutatások során előkerült 388 gramm kannabiszgyanús növényi törmelék és 10 gramm fehér, kábítószergyanús por is.
Rádi Norbert elmondta, hogy tavaly három alkalommal a lefoglaltakkal azonos sorszámú hamis bankjegyekkel már fizettek hódmezővásárhelyi kereskedelmi és vendéglátó-ipari egységekben. A nyomozás során azonban kiderült, hogy a hamis bankjegyeket nem az azokat felhasználó emberek állították elő - közölte a rendőrkapitány.
A két férfi ellen bankjegyhamisítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrség kezdeményezi a szerdán elfogott férfi előzetes letartóztatását.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)