Elfogadták: így változik a nyugdíjrendszer

MTI2011. november 28. 23:07

Megtiltotta január 1-jétől a háromszáz négyzetméteresnél nagyobb üzletek és bevásárlóközpontok létesítését, valamint a már meglévő kereskedelmi egységek ezt meghaladó méretűre bővítését az Országgyűlés hétfőn.

A jövő évi költségvetést megalapozó törvénymódosításokat a parlament 258 igen szavazattal, 108 nem ellenében fogadta el.

A plázastop alól a nemzetgazdasági miniszter adhat felmentést, figyelembe véve a vidékfejlesztési miniszter részvételével működő bizottság véleményét. A bizottságnak vizsgálnia kell a tervezett kereskedelmi építmény környezetre gyakorolt hatását, valamint az érintett település és környékének kereskedelmi ellátottságát. A részleteket a kormány rendeletben állapíthatja meg. A kormányszóvivő korábbi tájékoztatása szerint a plázastop 2014 végéig lesz érvényben.

Változnak a nyugdíjemelés szabályai is: az ellátást januárban ezentúl csak az inflációval kell növelni, ha pedig a pénzromlás legalább 1 százalékkal nagyobb a tervezetnél, úgy novemberben - januárra visszamenőleg - a különbséggel emelni kell a nyugdíjakat. Így megszűnik az a lehetőség, amely szerint 3 százalékot meghaladó gazdasági növekedés felett lehetőség van a nyugdíjak reálértékének emelésére.

A foglalkoztatást helyettesítő támogatás ezentúl nem az öregségi nyugdíj legkisebb összegével, hanem annak 80 százalékával egyezik majd meg.

Címkék: