Pénzcentrum • 2011. szeptember 1. 05:13
UniCredit Bank, ERSTE Bank, Sopron Bank A deviza sokat ér, ha megfelelően kezeljük. Ehhez olyan megtakarítás vagy befektetés szükséges, amellyel a deviza nem csak megőrzi, de növeli is értékét. Éppen ezért a Pénzcentrum.hu, mint ahogy azt olvasóink már megszokhatták ismét összegyűjtötte a magyarországi pénzintézetek euróbetét konstrukcióit. Az összeállításnak köszönhetően a hosszabb és a rövidebb időtávban gondolkodó ügyfelek is találhatnak számukra megfelelő ajánlatot.
Előljáróban fontos megjegyezni, hogy a nyár eleji 265 körüli szintről augusztus végére a 270-275 közötti tartományba drágult az euró a forinttal szemben, ez a forintgyengülés azonban a jelentős nemzetközi befektetői hangulatromlás mellett mindenképpen kis mértékűnek mondható. Ebben fontos szerepe volt többek között annak, hogy a magyar kormány továbbra is szigorú költségvetési politikát ígér a romló gazdasági kilátások mellett is, ami bizalomerősítő, illetve a Magyar Nemzeti Bank rövid távon nem hajt végre kamatcsökkentést a romló GDP-kilátások és lassuló infláció ellenére sem.
A 6 százalékos alapkamat fennmaradása vonzó a befektetők számára, hiszen a fejlett gazdaságokban várhatóan tartósan fennmarad a nulla százalékos, vagy aközeli kamatkörnyezet. Míg nyár elején a befektetők arra számítottak, hogy az Európai Központi Bank negyedévente 25 bázisponttal emeli az alapkamatot, addig a jelentősen lassuló gazdaság miatt nagy valószínűséggel további kamatemelés az 1,50 százalékos rátához képest belátható időn belül nem lesz. Sőt nő annak az esélye, hogy idővel az EKB újra kamatcsökkentésre kényszerül. Ez a várakozás, illetve az eurózónabeli feszültségek idővel jelentősen gyengíthetik az euró erejét a vezető devizákkal szemben.
Legutóbbi euróbetét körképünkhöz képest néhány változás volt észlelhető az egyes pénzintézetek euró alapú lekötött megtakarításainak a futamidő végén várható kamatlábaiban. Vannak bankok, ahol csökkentek, máshol nőttek az euró betétekre kínált kamatok, s akadnak pénzintézetek ahol nem történt változás. Néhány új euró alapú befektetési formával is bővült egyes bankok euró betét portfoliója. Sok esetben csak friss betétekre jár kiemelt kamat, és egyes bankok a pénzintézetnél vezetett számlára érkező rendszeres jövedelmet, valamint a bankszámlához tartozó kártyahasználatot is elvárják a biztonságos extra hozamért cserébe. Érdemes lehet még megjegyezni, hogy számos pénzintézetnél mindenképp érdemes kivárni a választott futamidő végét, ugyanis a lejárat előtt feltört lekötés esetén a pénzintézetek sok esetben a kamatot nem írják jóvá. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a nyár végével számos bank kínálatából kikerülnek a jelenleg aktuális ajánlatok és helyüket új konstrukciók veszik majd át.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
FHB Jelzálogbank, CIB Bank, Raiffeisen Bank, MKB Bank