Munka vagy nyugdíj? Ezt sosem gondoltad volna a magyarokról

Pénzcentrum2011. július 26. 14:32

A magyar munkavállalók kétharmada még akkor sem dolgozna a nyugdíjkorhatár után, ha emelnék a fizetését. Ugyanakkor vannak olyan országok, ahol a többség fizetésemelés nélkül is szívesen vállalna tovább munkát - derül ki egy nemzetközi felmérésből.

Nemzetközi viszonylatban alacsonynak számít azoknak a magyarországi munkavállalóknak az aránya, akik a hivatalos nyugdíjkorhatár után is szívesen dolgoznának - derül ki a Randstad Workmonitor legújabb kutatásából. A nemzetközi felmérésben részt vevő magyarok mindössze 18 százaléka válaszolta, hogy a nyugdíjazása után is munkába állna, míg ugyanerre a kérdésre az angoloknál 55, a lengyeleknél pedig 62 százalék válaszolt igennel az uniós országok közül.

A kutatásban azt is vizsgálták, hogy hányan dolgoznának tovább kizárólag akkor, ha 5 százalékos fizetésemelést kapnának nyugdíjazás után.

"Erre a kérdésre a magyarok 30 százaléka adott pozitív választ, ami azt mutatja, hogy a fizetés motiváló erővel bír ugyan, de a többség még így is inkább a pihenést választja" - magyarázta az adatokat Sinka Edina, a Randstad Hungary operációs vezetője.

Kinek a pénz, kinek a megbecsülés a fontos

A nemzetközi adatok alapján két típus figyelhető meg: vannak olyan országok, melyek polgárait jelentősen befolyásolja a nagyobb fizetés, mások azonban inkább a munka öröméért és az állással járó megbecsülésért dolgoznának tovább a nyugdíjazás után. Utóbbiakra jellemző, hogy többségük önként is szívesen vállalna munkát a nyugdíjkorhatár elérését követően is, és ennél kevesebben állítják, hogy a nagyobb fizetésemelés motiválná őket. Ilyen például Japán, ahol 56 százalék boldogan dolgozna tovább a nyugdíjas éveiben is, és csak 46 százalék válaszolta, hogy kizárólag magasabb fizetésért vállalna munkát.

A fizetésemeléssel további munkára ösztönözhető nemzetek közé tartoznak többek között a franciák is, akik közül a dolgozók 64 százaléka alapvetően nem akar a nyugdíjkorhatár után munkát vállalni. Amennyiben azonban fizetésemelés járna a nyugdíjazás utáni munkavállalásért, a többség (52 százalék) nem vonulna azonnal nyugállományba. Hasonló a helyzet a válság által sújtott Görögországban is, ahol 34 százalék helyett 52 százalék dolgozna tovább fizetésemelésért cserébe.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Sok a befolyásoló tényező

A nyugdíjkorhatár elérése utáni munkavállalási hajlandóságot sok tényező befolyásolja. A válaszadók valószínűleg a munkakedv mellett a nyugdíjazással járó szociális juttatások mértékét és az addigra várható pénzügyi kilátásokat is mérlegelték a válaszadáskor.

"Ugyanakkor a felmérés eredményeit nem feltétlenül lehet a nyugdíjrendszerrel párhuzamba állítani. A mi értékeink például hasonlóak a német eredményekhez, pedig meglehetősen eltérőek a nyugdíjjal kapcsolatos kilátásaink. Ugyanakkor az egymáshoz hasonló nyugdíjrendszerrel rendelkező cseheknél és szlovákoknál eltérőek az adatok: Szlovákiában a munkavállalók majdnem fele dolgozna szívesen a korhatár elérése után is, Csehországban viszont az emberek háromnegyede visszavonulna a nyugdíjazáskor" - árnyalta a képet Sinka Edina.

 

Címkék:
munkakedv,