Orbán nem tudja, mennyit ér a minimálbér. Repül az adóhurok

Pénzcentrum2011. június 5. 19:02

Orbán Viktor nem tudja, mennyi marad azoknak, akik csak minimálbért tudnak hazavinni. De nem csak ebből, az állami nyugdíjból is éhen halhatunk. Frankhiteleseknek sem tudják, jól járnak a mentőcsomaggal? Ez történt a héten. A Pénzcentrum. hu heti elemzéseiben a kkv szektor pénzügyi problémáira próbált megoldást találni. 

Orbán Viktor sem tudja, mennyi az annyi, hogy élne meg ő minimálbérből?

Látszatkommunikációt folytat Orbán Viktor az állampolgárokkal - derült ki a Blikk Sztárchat-en adott mai válaszaiból. A miniszterelnök nem tudja, hogy a minimálbérből mennyi marad a munkavállalók zsebében.

Témába vágó hírünk: 82 ezer forint lehet jövőre a minimálbér

Jövőre 81 900 forintra kellene emelni a minimálbért ahhoz, hogy nettóban ugyanannyit kapjanak kézhez belőle a munkavállalók, mint az idén. A középfokú végzettségűek garantált bérminimumát 99 ezer forintra kellene növelni.

Adót csalt, 5 év börtönt kaphat Győzike és felesége

Színlelt szerződéssel akarták elkerülni egy show-műsor szereplői a személyi jövedelemadó bevallását és befizetését - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A Pénzcentrum.hu értesülése szerint nem másról, mint Gáspár Győzőről és feleségéről, Gáspárné Balla Beátáról van szó. A Salgótarjáni Városi Ügyészség vádat emelt ellenük.

Mi történik, ha mégis befolyik az adóforint? Eltűnik!

Nem ingyen jár a korkedvezményes nyugdíj - Hová tűnhet 30 milliárd forint?

Több mint 30 milliárd forint korkedvezmény-biztosítási járulék folyt be a költségvetésbe a veszélyes munkakörökben foglalkoztatottak után az elmúlt három és fél évben - tudta meg a Pénzcentrum.hu. Kérdés, hogy mi lenne ezzel az összeggel, ha a tervezett alkotmánymódosítás szerint a jövőben akár meg is lehetne szüntetni az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított nyugellátást.

Szorul az adóhurok a nyugdíjas rendvédelmisek nyaka körül

Továbbra sem enged a kormány abból, hogy adót kelljen fizetniük azoknak az öregségi nyugdíjkorhatárt el nem érő szolgálati nyugdíjasoknak, akik nem kívánnak ismét dolgozni - tudta meg a Pénzcentrum.hu. 

Volt ötös a lottón? Nem!

Az uborka, amitől mindenki fél. Nincs veszély Magyarországon: nem érkezett fertőzött zöldség

Biztonságosan fogyasztható a magyar zöldség és gyümölcs, senkit nem fenyeget semmiféle veszély, Magyarországra nem érkezett fertőzött zöldség, uborka - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken reggel újságírók előtt Budapesten a Vámház körúti vásárcsarnokban.

Jön a budai luxuspláza

A terveknek megfelelően halad Budán a XII. kerületben megvalósuló Hegyvidék Központ kivitelezése. A csütörtöki alapkőletételen a fejlesztő WING Zrt. vezetői, valamint Pokorni Zoltán, a kerület első embere is méltatta, a hangsúlyosan nem egy új pláza, hanem egy környéki szolgáltató és kereskedelmi központ, amolyan "district center" megvalósulásának első lépéseit. A központot az előzetes tervek szerint 2012 októberében adják át a helyi közönségnek.

Nem csak a pláza lesz luxus? Jönnek a szuperkórházak Magyarországon

A kormány keddi ülésén rábólintott az egészségügy átalakítását célzó (kibővített) Semmelweis Tervre, így megindulhat az egészségügyi ellátórendszer szerkezeti átalakítása - tudta meg a Népszava. A napilap szerint a bejelentésre már szerda délelőtt sor kerülhet.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Álomból a valóságba! 

Éhenhalhatunk az állami nyugdíjból

Nem fenntartható hosszútávon a magyar állami nyugdíjrendszer, ezt a lakosság is többé-kevésbé belátja, azonban még nem jutottak el oda az emberek, hogy nagyobb összegben megtakarítsanak az idős korukra - derül ki a Generali Biztosító legújabb felmérésből. Az emberek jellemzően sokkal kevesebbet takarítanak meg havonta, mint amennyi valós nyugdíj-kiegészítést jelentene, miközben a megkérdezettek mindössze 27 százaléka tekinthető rendszeres megtakarítónak, ami nagyon alacsony aránynak számít.

Erre is van megoldás? Orbán viktor újra számol: magasabb fizetés a nyugdíj előtti években

Orbán Viktor szerint sarkalatos - azaz kétharmados - törvényben kell rögzíteni a nyugdíjrendszer, az adórendszer és a költségvetési gazdálkodás alapvető szabályait. A miniszterelnök erről a TV2-nek adott interjúban beszélt kedden. Elmondta azt is: a kormánynak meg kell egyeznie a rendvédelmi dolgozókkal.

Frankhiteleseknek már volt egy hetük, van mit emészteni!

Hamis illúzió: a mentőcsomag veszélyeit taglalja a jegybank

Az árfolyam átmeneti rögzítése azt a hamis illúziót és biztonságérzetet keltheti az adósokban, hogy megszabadulnak az árfolyamkockázattól. - olvasható az MNB közleményében.A Kormány és Bankszövetség közötti tegnapi, 5 pontos megállapodás néhány eleme pénzügyi stabilitási kockázatokat hordoz, illetve...

A hét elemzéseiben a kkv-k számára nyújtottunk segítséget, spóroljunk 10 ezreket egy jó számlacsomaggal!

VIP bankszámlák kiválasztottaknak: na ők járnak igazán jól

Az ember azt gondolná, hogy egy vállalkozás profilja nem befolyásolja, hogy milyen bankszámlát nyisson. Pedig rengeteget spórolhat havi szinten egy kkv, ha a bankolási szokásaihoz leginkább illeszkedő számlacsomagra sikerül szerződést kötnie. A bankok szegmentálják a vállalkozásokat, és általában a különböző...

Ők a bankok kedvenc ügyfelei

Nem könnyű mostanság hitelhez jutni egy kisméretű vállalkozásnak Magyarországon. Pénzszerzési esélyeinket azonban nagyban javíthatjuk, ha tudjuk hogyan tárgyaljunk a bankokkal. Egy átláthatóan működő, jól gazdálkodó, pontos jövőképpel rendelkező cég jó ügyfél bármelyik bank számára, így a pénzintézeteknél...

Nem csak álom, nem csak mese: akik ilyenkor is spórolnak


Egy felmérés szerint az elmúlt évek pesszimizmusa kezd alábbhagyni a hazai mikro- és kkv-szegmens szereplőinél: egyre több cég véli úgy, hogy a közeljövőben javulni fognak a vállalkozások kilátásai. A pozitív kilátások ellenére ugyanakkor a magyar kkv-k még mindig előszeretettel kötik le megtakarításaikat rövid távra - feltéve persze, ha nem élik fel azokat. 

Valóban ingyenes az ingyenes? Sokan bedőlnek...

Több tízezer forintot is spórolhat havi szinten egy-egy kis- és középvállalkozás a megfelelő folyószámla kiválasztásával. Sok mindenen elcsúszhat az ember, tudtad például, hogy az ingyenesnek mondott számlacsomagok rejtik sokszor a legnagyobb költségeket? A kkv-folyószámlák havi költségei között akár ötszörös különbségek is lehetnek a tranzakciók típusától és számától függően.

Címkék:
alapkőletétel, könnyű pénzszerzés,