Tényleg ez a százezres nyugdíj ára?

Pénzcentrum2011. május 11. 16:12

Hivatalosan is egybekelt nevelt lányával Fekete Gyula nyugdíjas. Mint arról néhány hete beszámoltunk, a 73 éves baranyai férfi azért vette feleségül nevelt lányát, hogy a nő - az idős férfi halála után- özvegyi nyugdíjban részesülhessen. Így a rokkantnyugdíjas nő a jelenlegi 33 ezer forint helyett akár havi százezret is kaphat majd.

Hétfőn kimondták a boldogító igent a szentlőrinci Esterházy-kastélyban, a mai városházán az anyakönyvvezető előtt. Húszan voltak kíváncsiak az eseményre, s alighanem annyian fognak majd megérkezni szombaton Bodára, a lakodalomba is - értesült a bama.hu. Gyula 26 évet, 5 hónapot és 19 napot dolgozott bányászként Pécsett mint szakvezető vájár, így százezer feletti a nyugdíja, s ha még sokáig él, még több lesz.

A különös elgondolás szerint a férfi halála esetén felesége özvegyi nyugdíja akár százezer forint is lehet. A jogszabály szerint az özvegyi nyugdíj összege egy évig az elhunyt nyugdíjának 60, utána 30 százaléka.

A hivatalos definíció szerint az özvegyi nyugdíj házastársnak, élettársnak, elvált személynek és külön élő házastársnak életkorára, rokkantságára, az elhalt jogán eltartott gyermekek számára tekintettel járó hozzátartozói nyugellátás.

Amennyiben az elhunyt házastárs nyugdíjas volt, az özvegyi nyugdíjigényt a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál kell benyújtani az erre a célra rendszeresített igénybejelentő lapon. A kérelemhez mellékelni kell a halotti és a házassági anyakönyvi kivonatot. Amennyiben a házastárs a halálát megelőzően nyugellátásban nem részesült, illetve rendszeres szociális járadékot, átmeneti járadékot, egészségkárosodási járadékot kapott, az igényt a lakóhely szerint illetékes regionális nyugdíjbiztosítási igazgatóságnál kell benyújtani.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Abban az esetben, ha az özvegy az újabb házasságkötéskor a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt még nem töltötte be, az özvegyi nyugdíj megszüntetésre kerül. Amennyiben az özvegy már betöltötte az öregségi nyugdíjkorhatárt az özvegyi nyugdíjra jogosultsága a házasságkötés következtében nem szűnik meg.

Címkék: