Pénzcentrum • 2011. február 9. 09:02
A Volksbank módosította kondícióit A Magyarországi Volksbank Zrt. 2011. március 10-étől megváltoztatja a lakossági- és vállalati általános kondícióit. A módosításokról ügyfeleit a törvényben előírtaknak megfelelően, vagyis az életbe lépést megelőző 60 nappal korábban, levélben, honlapján és fiókhálózatán keresztül Hirdetményben is értesítette.
A kondícióváltozással kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a standard számlák esetén az utolsó változtatás több mint másfél évvel ezelőtt, 2009 júliusában történt, valamint a mostani változtatások révén a bank kondíciói összességében még mindig nem haladják meg a magyar banki átlagos díjszintet.
A módosítások alapvetően két fő elemmel írhatók le
Egyrészt a "nem számlacsomagos" ügyfeleket érintik (természetesen ha ők valamely számlacsomag-szerződést kötnek, akkor a kondíciós feltételek között számos kedvezményre jogosultak), másrészt a bank igyekszik az elektronikus ügyintézés volumenét növelni. Ennek szellemében a fiókokban leadott, papíralapú megbízások esetében az eddigieknél magasabb összeget fizetnek az ügyfelek. Ám ez a díjtétel is megfelel a magyar piaci átlagnak, és tranzakcióikat az ügyfelek elektronikus úton, kedvező feltételek mellett hajthatják végre.
A kondícióváltozások között számos olyan elem is szerepel, amely az ügyfeleket kedvezően érinti. Ezek egyike a lakossági számlák esetén a deviza-jóváírás jutalékának csökkentése, továbbá, akik kombinált számlacsomagot vettek igénybe, azok számára az ATM-ből történő készpénzfelvétel az eddigieknél kedvezőbb feltételekkel érhető el. A diákszámlát igénylők köre is kibővült, így márciustól már a 26 év feletti ügyfelek is igénybe vehetik a bank által ajánlott Diákszámla-csomag díjkedvezményeket.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A bank által kínált lakossági számlaszolgáltatások között az ügyfelek továbbra is megtalálhatják a fizetési szokásaiknak leginkább megfelelő, alacsony számlavezetési díjtételű számlacsomagokat és a komplexebb szolgáltatásokat tartalmazó számlacsomagokat egyaránt. A módosítás hatálybalépése előtt számla-csomagjaikat az ügyfelek csomagváltási díj nélkül módosíthatják, amelyhez a bankfiókokban és az ügyfélszolgálatokon minden segítséget megkapnak.
CIB közzététel a Hirdetmény Általános Üzletszabályzat 2011. február 07-től hatályos módosításáról