Brutális gyémántbányászat: jogvédők fenyegetik Zimbabwét

Pénzcentrum2009. november 2. 14:03

Kizárással fenyegetik Zimbabwét a nemzetközi gyémántkereskedelemből, ha nem vetnek véget a katonai brutalitásnak, akik a helyi lakosságot zaklatják, és gyémántot csempésznek.

Számos jogvédő szervezet lobbizik a Kimberly Process nemzetközi szervezetnél, melynek célja a nyers gyémánt kitermelésének, és kereskedelmének felügyelete, hogy az függessze fel Zimbabwe gyémántexport tevékenységét. Aktivisták azt állítják ugyanis, hogy az egyik lelőhelyen több mint kétszáz embert öltek meg a katonák, amit a kormány természetesen tagad.

A Kimberly Process nevű, 70 tagot számláló nemzetközi szervezetet 2003-ban hozták létre, melynek célja, hogy a gyémánt vásárlókat biztosítsa afelől, hogy vásárlásukkal nem támogatnak háborút, vagy emberjogi visszaéléseket.

A Marangeban található gyémántlelőhelyet korábban helyi bányakutatók tárták fel, akik a feketepiacon adtak túl a kitermelt köveken, azonban tavaly Robert Mugabe kormánya katonákat küldött a területre, ahol 200 embert brutálisan lemészároltak, de az erőszak még ma is tart a Human Rights Watch aktivistái szerint.

A helyi lakosságot ráadásul rabszolgaként dolgoztatják a bányákban, ahonnan a befolyt profit mind Mugabe pártját gazdagítja. A Kimberly Process már nyáron is tárgyalt a helyi kormánnyal, hogy rendezzék a helyzetet, ez azonban vajmi kevés sikerrel járt, sőt további egységeket vezényeltek a térségbe.

Címkék: