Fogd a pénzt, és fuss: betétlekötési hajrá!

Pénzcentrum2009. július 29. 05:55

Ha nincs egy milliód... A jegybanki tanács hétfői alapkamat csökkentő lépésére ugyan már számítottak az elemzők, azonban a 100 bázisponton mégis meglepődött a piac. Néhány bank ennek megfelelően már vágott betéti kamatain, azonban akadnak még most is csábító ajánlatok. Érdemes lehet még most lekötni megtakarított pénzünket.

A jegybanki alapkamat hónapok óta változatlanul 9,5 százalékon állt, hétfőn azonban 8,5 százalékra csökkentette a tanács. Elemzők szerint év végéig további csökkentésre lehet számítani, ami ha bekövetkezik, a bankok sem késlekednek majd a lekötött betéti kamataikon változtatni. Aki tehát betétlekötésben gondolkodik, még most tegye meg, hiszen az általunk összegyűjtött ajánlatok között még mindig akadnak 12 százaléknál magasabb kamatot ajánló konstrukciók.

Mint minden betétkörképünk elkészítésekor, most is három összegre, és három időszakra vetítve hasonlítottuk össze a bankok legjobb ajánlatait. 800 ezer Ft, 3 millió és 8 millió Ft számára igyekeztünk helyet találni 1, 3, 6, illetve 12 hónapra.

Ez alkalommal sem vettük figyelembe a kombinált termékeket, melyek a nagyobb kockázatot rejtő és nagyobb hozammal kecsegtető befektetési alapokat egyesítik a kockázatmentesnek ítélt lekötött betétekkel. Ezen kívül a különféle indexált, tehát egyéb instrumentum alakulásához kötött (például infláció, alapkamat, vagy valutaárfolyam) betéti konstrukciókat is figyelmen kívül hagytuk, lévén, hogy ezek kamatozása nem fix.

A hazai bankok kínálatának elemzésekor a következő bankok ajánlatait hasonlítjuk össze: OTP, K&H, MKB, CIB, Citibank, Budapest Bank, Erste Bank, UniCredit Bank, Volksbank, Raiffeisen Bank, FHB, Allianz Bank és a KDB Bank.

A kamatok minden esetben a 365 napos évvel számított EBKM-et jelölik. Az összeállítás elkészítésekor továbbra sem vesszük figyelembe a kezelési költségeket, ezek ugyanis nem magához a lekötéshez, hanem a bankszámlához kötődnek. Minden esetben a bruttó, kamatadó előtti értékeket vettük figyelembe. (Az adatok forrását a bankok kondíciós listái képezik, az adatgyűjtés 2009. július 27-én történt.)

Megjegyezzük, hogy a fent leírtaknak megfelelően, nem a kifejezetten akciós ajánlatokat gyűjtöttük össze, ám amennyiben az adott összeg és futamidő dimenziójában valamely bank akciós kamatot kínál, akkor azt az értéket szerepeltettük az összehasonlításban (feltéve, ha azt nem kötötték különösebb feltételekhez, vagy nem speciális célcsoportnak szól), hiszen arra voltunk kíváncsiak, most mennyiért köthetnénk le pénzünket.

Ha nincs egy milliód...

Az első táblázatban a 800 ezer forint elhelyezése esetén elérhető legjobb ajánlatokat szerepeltettük. A legtöbb bank akciós ajánlatával került a dobogóra, melyek legtöbbje lekötési összegtől függetlenül magas kamatot fizet, ezért fordulhat mos is elő, hogy 800 ezer, 3 millió és 5 millió forint lekötése esetén is szinte ugyanazok az ajánlatok viszik a prímet.


Ha 800 ezer forintot szeretnénk elhelyezni, most 12 hónapos lekötésnél járunk a legjobban, méghozzá az Erste bank KamatBiztos elnevezésű betétje esetén - igaz ide csak új forrást helyezhetünk el.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Milliókkal sem kaszálsz nagyobbat!

Három, illetve ötmillió forint lekötése esetén mindössze egy helyen találunk különbséget a legjobb ajánlatok között, és itt is az Erste ajánlata bizonyul a legjobb döntésnek, egy éves lekötés esetén.

Az akciós ajánlatok sem olyan akciósak már

Az akciós ajánlatokat összesítő táblázatunkon látszik igazán, hogy bizony már elkezdték csökkenteni kamataikat a bankok, és feltehetően következő körképünk során sem lesz "zöldebb" a táblázatunk.

 

Címkék: