Lebukott a "kazánház": 28 milliárdot csaltak ki ügyfeleikből!

Pénzcentrum2009. július 9. 11:02

Az amerikai hatóságok tegnap letartóztatták a Sky Capital brókercég hat egykori vezetőjét, akik 140 millió dollárral (28 milliárd forint) rövidítették meg ügyfeleiket, ebből finanszírozva magánrepülőiket, luxus hoteleiket, de még luxus kurváikat is.

Büntető eljárást indítottak a cég alapítója, Ross Mandell, elnöke, Stephen Shea és négy brókere ellen, akiket túlzott kereskedéssel gyanúsítanak. A nyomozóhatóságok szerint a cégnél dolgozó brókereknek, az úgynevezett "no net sales" policy értelmében tilos volt úgy eladási megbízást teljesíteniük, hogy közben ne kötnének egy vételi ügyletet is.

A vádemelésre három évvel azután került sor, hogy az FBI kivonult a Sky Wall Street-i irodaházába.

Az egykor a londoni tőzsdén is jegyzett brókercég a részvénypiaci átverés egyik legtipikusabb formáját, az úgynevezett "boiler room"-ot - magyarul kazánház - alkalmazták ügyfeleik átejtésére. A szélhámosok irreális hozamot ígérve, minél nagyobb összegek befektetésére igyekeznek rávenni hiszékeny ügyfeleiket.

Általában olyan papírokat ajánlanak, amik alacsony forgalmúak, és az elemzések sem készülnek róluk, de a szélhámosok azt állítják, bennfentes információk állnak birtokukban, miszerint a részvény árfolyama szárnyalni fog.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A céljuk általában az, hogy minél több ügyletet megkössenek, így a tranzakcióért járó jutalékot maximalizálják.

Ha a vádak igaznak bizonyulnak, akár 25 év börtönre is ítélhetik őket, valamint 5 millió dollár pénzbüntetésre. Mandellnek egyébként volt már hasonló ügye, 1995-ben egyszer már eltiltották a kereskedéstől, továbbá elismerte azt is, hogy kokain, illetve alkoholfüggősében szenved.

Címkék: