Hullámvasúton a unit-linked piac - Túlélni vagy befektetni érdemes?

Pénzcentrum2009. május 4. 16:32

A unit-linked biztosítások jelenleg megosztják a szakembereket, egyesek az aranykor végéről beszélnek, hiszen a válság kétségkívül átrendezte ezt a piacot is és a tavalyi viszonylag gyors felfutás után, manapság inkább a kockázati jellegű életbiztosítások, valamint a tőke- illetve hozamgaranciát/védelmet nyújtó termékek iránt nőtt meg a kereslet.

Az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. adatai szerint az elmúlt fél évben megduplázódott a kockázati életbiztosítások új szerzésen belüli súlya. A 2009. első negyedévében értékesített új életbiztosítási szerződések közül minden 10. esetében a család jövőjéről való gondoskodás motiválta a szerződéskötést.

A biztonságra való törekvés mögött jellemzően két ok húzódik meg - derült ki az AEGON által megbízott piackutató, a Millward Brown Hungary Kft. kvalitatív kutatásából: a szülői viselkedési mintát, illetve a saját családjukról való gondoskodás szerepét. Többségük saját elmondása szerint akkor érzi magát "felelős" felnőttnek, ha felkészül a váratlan eseményekre, emellett sokan -mivel a megkérdezettek zöme családos- a gyermekéről való gondoskodást nevezte meg elsődleges okként, amiért életbiztosítást köt.

Mögöttes motivációként említették még a havi díjfizetés rendszeres megtakarításra való ösztönzését, az adókedvezményt, illetve a befektetési lehetőséget is.

Mátyás-Kollár Gabriella, az AEGON Magyarország életbiztosítási termékfejlesztési igazgatója szerint csak átmeneti megtorpanásról van szó. "Folyamatos díjfizetés esetén ugyanis kevésbé kell, hogy zavarjon bennünket a befektetési piacok pillanatnyi helyzete, a befektetések időbeli megosztása hosszú távon kiegyensúlyozó hatással bír: magasabb árfolyamok mellett azonos összegből kevesebb, míg alacsonyabb árfolyam mellett több befektetési egységet lehet megvásárolni. Azaz: aki hosszú távra gondolkodik, annak kedvező, hogy most alacsony árfolyamok mellett tud vásárolni, több egysége lesz, ami emelkedéskor növelni tudja a befektetése értékét."

Ezzel a meggyőződéssel indította útjára az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. a napokban egyik új termékét, amellyel elsősorban a hosszú távon megtakarítani szándékozókat célozza meg.

Az AEGON Forte Életbiztosítás 10-25 éves időtartamra köthető, amely a tartam végén tetszőlegesen hosszabbítható. A szerződés már havi 8.000 forintos díjjal megköthető, amely 1 millió forintos bármely okú haláleseti fedezetet is tartalmaz. Az alapszolgáltatást az ügyfelek aktuális élethelyzetéhez igazítva kiegészítő biztosítások széles körével lehet bővíteni. A termék indulásakor az ügyfelek a kockázattűrő képességüknek megfelelően 12 különböző eszközalap között oszthatják meg befektetéseiket. Lehetőség van egyedi portfólió összeállítására, illetve a pénzügyekben kevésbé járatos ügyfeleket - befektetési céltól és időtávtól függően - az AEGON szakemberei előre összeállított portfóliókkal is segítik.

www.aegon.hu oldalon elérhető AEGON Online Ügyfélszolgálaton keresztül a befektetési egység átcsoportosítása ingyenes.
Ha valaki időközben olyan helyzetbe kerülne, hogy átmenetileg nem tudná vállalni biztosítása rendszeres díjának fizetését, a szerződés megkötése utáni 5. évtől maximum 6 hónapra - a biztosítási védelem fenntartása mellett - szüneteltetheti azt. A termék további előnye, hogy a legalább 10 éves tartamú életbiztosítások lejárati szolgáltatását jelenleg nem terheli kamatadó. Így a 10. évfordulót követően minden évben kamatadó-mentesen vonhat ki pénzt a biztosításában felhalmozott megtakarításokból.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A befektetések, megtakarítások aktív kezelése nem igazán jellemzi a magyar lakosságot, éppen ezért az AEGON igyekszik napra készen informálni a unit-linked biztosítással rendelkezőket. Ráadásul mindezt teljesen ingyen, extra szolgáltatásként egy havonta e-mailben küldött, az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelővel közösen összeállított befektetési hírlevélen keresztül. A biztosító a hírlevélben tájékoztatja az ügyfeleket a hazai és nemzetközi pénz- és tőkepiacok eseményeiről, lehetséges hatásairól, valamint mintaportfoliót mutat be.

Azoknak az ügyfeleknek, akik a már meglévő befektetéseken jelenleg felhalmozódott veszteségeik miatt aggódnak, az AEGON szakemberei azt tanácsolják, hogy várjanak, hiszen ez mindaddig csak virtuális veszteség, ameddig az ügyfél nem realizálja azt. A legrosszabb stratégia most kétségkívül az lenne, ha az ügyfelek a jelenlegi alacsony részvényárfolyamok mellett válnának meg befektetéseiktől. A már felhalmozott megtakarítások kockázatosabb eszközalapból kockázatmentesebb irányokba történő átrendeződése egyébként a biztosítónál nem jellemző. Ezt nem is javasolják, mert a realizált veszteség mellett az ügyfelek egyben elveszítenék annak lehetőségét, hogy a későbbi hozamemelkedésekből részesedjenek.

A biztosítási szerződések visszavásárlását nem javasoljuk az átmeneti anyagi problémák orvoslására, hiszen visszavásárlás esetén az ügyfél nem csupán a biztosítási védelmet veszíti el - amit aztán az életkor emelkedése miatt már csak egy drágább biztosítással tud majd pótolni - hanem vissza kell fizetnie az előző 3 évben esetlegesen igénybe vett adókedvezmény összegét kamattal növelten, sőt elveszti a legalább 10 éves szerződésekre vonatkozó kamatadó mentességet a lejárati összegre, ezentúl az elmúlt hónapok árfolyamveszteséget is realizálja, elesik a későbbi hozamoktól, illetve a legtöbb szerződés esetében a biztosító még visszavásárlási költséget is levon a folyósítandó összegből. - hívja fel a figyelmet Kollár Gabriella.

A visszavásárlás említett kedvezőtlen hatásai miatt az ügyfelek anyagi nehézségei esetén az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. igyekszik előnyösebb megoldásokat találni. A szerződések jelentős hányadánál például a fizetendő díj csökkentését a kiegészítő biztosítások lemondásával, illetve a megtakarítási díjrész csökkentésével is el tudják érni. Ekkor az alapbiztosításra a biztosító kockázatviselése továbbra is fennáll, és az anyagi helyzet stabilizálását követően újra felvehetők a kiegészítő biztosítások, újra növelhető a megtakarítás (ez a megoldás az esetlegesen igénybevett adókedvezményt sem érinti).


Az újabb módozatoknál - mint pl. az áprilisban bevezetett AEGON Forte - lehetőség van a díjfizetés szüneteltetésére is, amely időszak alatt a biztosító nem vár el díjat, azonban a kockázatot továbbra is viseli mind az alapbiztosítás mind a kiegészítő biztosítások vonatkozásában.
További megoldás lehet az átmeneti anyagi problémákra az AEGON Hitel Zrt. által nyújtott személyi kölcsön, melyet a kölcsönügyletbe fedezetként bevont biztosítási szerződés alapján kedvező kondíciókkal tud nyújtani a hitelintézet.

Címkék:
aegon, részvényárfolyamok,