Svájc nem is adóparadicsom!

Pénzcentrum2009. március 19. 12:00

Felháborodva vette tudomásul Micheline Calmy-Rey svájci külügyminiszer-asszony, hogy országa hivatalosan is felkerült az OECD által összeállított adóparadicsom-listára.

Svájc Ausztriával, Andorrával és Luxemburggal szinte egyidőben nyilvánította ki, hogy április elsejétől nem gördít akadályt a nemzetközi vizsgálatok útjába azokban a különleges esetekben, amikor ez szükséges és ezt az adóhatóságok is bizonyítják - például pénzmosás alapos gyanúja miatt. Így kívánnak megfelelni az átláthatóságra és az információcserére vonatkozó OECD-előírásoknak.

Ennek ellenére Svájc - a már említett országok mellett - felkerült az OECD adóparadicsom-listájára, amelyen a nemzetközi adóhatóságokkal együtt nem működő országok kerülnek fel. "Svájc nem adóparadicsom, nem bűnöző ország és nem kerüli az együttműködést" - fakadt ki Calmy-Rey, aki szerint a listát nem átlátható módon készítette az OECD néhány nagy befolyással bíró ország nyomására.

A külügyminiszter bejelentette azt is, hogy lépéseket tesz a Franciaország ellen, ugyanis utóbbi gátolja egy pénzügyi megállapodás végrehajtását arra hivatkozva, hogy az az OECD előírásaiba ütközik.

Címkék: