Egyre válogatósabbak a műgyűjtők: csak a csúcsművek kellenek!

Világgazdaság2009. március 16. 08:45

Az Abigail Galéria szezonnyitó árverésén a nagy értékű festmények kivétel nélkül gazdára találtak, míg a közép-, és alsókategóriában szereplő műalkotásokért már nem volt akkora tülekedés.

A 219 festmény, grafika és kisplasztika közül 106 alkotás talált gazdára, összesen mintegy 136 millió forintért, melynek több mint felét három festmény adta.

Molnár-C. Pál 1930-ban készült Angyali üdvözlet című olajképe a 22 millió forintos kikiáltási ár után 26 millió forintért kelt el, közel ugyanennyit fizettek Aba-Novák festményéért, valamint egy Márffy képért is.

Az újdonságnak számító művészek szereplése azonban vegyes volt, a huszadik századi művészeket, írókat ábrázoló fotók többségéért alakult ki elsősorban küzdelem. Féner Tamás 1962-es Kassák-fotója például megduplázta a 80 ezer forintos kikiáltási árat, míg Székely Aladár Ady-portréja 80 ezerről 300 ezerre tornázta fel magát.

Címkék: