Megtáltosodott a forint - meddig bírja?

Portfolio2009. március 6. 14:50

Már a csütörtök délutáni kereskedésben újabb történelmi mélypontot ütött a forint az euró ellenében, a 315-ös szint környékén mozogtak a jegyzések, tegnap éjszaka és ma hajnalban pedig már 316 forintot is kellett adni egy euróért. A reggeli kereskedésben a forint fokozatosan veszít értékéből a többi régiós devizához hasonlóan.

14:50:

A piac által várt értékkel közel megegyezett az amerikai munkaerőpiaci adat, melynek hatására erősödésbe kezdtek a régiós devizák, a forint pár perc erejéig a 313-as szintet is megközelítette, ami közel 1%-os erősödésnek felel meg. A lengyel zloty ezen idő alatt 0.5%-kal értékelődött fel.

A délelőtt folyamán a piacon extrém magas értékekről is lehetett hallani, ezért a friss adat - hacsak átmenetileg is, de - némi megnyugvást hozott a piacokra.

2009.03.06 14:29
Elképesztő - Több mint 600 ezren kerültek utcára


13:40:

Minimális mozgásokat mutatnak a régiós devizapiacok, a forint árfolyamát továbbra is a 316-os szint bűvöli. A régió többi devizája is tegnap esti szintje körül ingadozik. A feltörekvő piacokra nehezedő nyomást nemcsak a forint érzi erőteljesebben, a török líra is új történelmi mélypontjára esett a dollárral szemben és elemzők nem tartják kizártnak a további leértékelődést.

Eközben a piac által árazott magyar államcsőd-kockázat új történelmi csúcsra emelkedett.

2009.03.06 13:15
Új csúcson az árazott magyar államcsőd-kockázat (2.)

11:08:

Csendesedett a nyomás a forint piacán, és a elmúlt órákban stabilan tudja tartani magát a régió többi devizájával együtt. A forint jegyzések jelenleg a 316-os szint körül mozognak.

09:23:

Fokozatosan gyengül tovább a forint a péntek reggeli kereskedésben, mai és egyben új történelmi mélypontja enyhén a 317-es szint felett volt. A forint ezúttal sincs egyedül, a lengyel zloty (4.75-ös szintet közelíti) és a cseh korona (árfolyama ismét 28 fölé emelkedett) szintén gyengülő páláyra állt.

A régiós devizákkal kapcsolatos jelenlegi legfontosabb kérdés (amit a szerdai kereskedés hozott leginkább a felszínre), hogy megmarad-e az elmúlt hónapokban tapasztalt együttmozgásuk. A forint szempontjából nem mellékes, hogy a befeketők "leválasztják-e" a régióról. A tegnap megjelent Reuters konszenzus azzal számol, hogy megmarad a régiós devizák együttmozgása. A válaszok konszenzusa szerint ugyanakkor nem biztos, hogy fellélegezhetnek a fizetőeszközök: a következő hónapokban további gyengülésre van még esély az euróval szemben.

2009.03.05 16:39
Forint: nem várható leválasztás a régiós devizákról (2.)

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az Unicredit elemzőinek péntek reggeli jelentése ezzel némiképp ellentétes állásponot fogalmaz meg. A bank szakértői megjegyzik, hogy a régiós devizák csütörtökön is folytatták esésüket, hangsúlyozzák továbbá, hogy a régióban tapasztalható országok közötti megkülönböztetés növekedni fog a közeljövőben, meglátásuk szerint a piacok túlságosan egységesen kezelik a régiós devizákat.

Az Unicredit elemzői az EKB elnökének, Jean-Claude Trichet-nek tegnapi nyilatkozatával kapcsolatban (miszerint az ERM 2-nek és az euróbevezetésnek is megvannak a feltételei) megjegyzik, hogy az EKB vonakodva fogadja a bevezetési feltételek könnyítésére tett javaslatokat.

2009.03.05 16:02
Trichet: nem változtatunk az euróbevezetési feltételeken


08:48:

A forint jegyzések a 315-ös szint körül mozognak péntek reggel a nyitás előtt, miután éjszaka új történelmi mélypontjára gyengült a hazai fizetőeszköz.

A tegnap délutáni, esti újabb gyengülési hullám mögött a nemzetközi hangulat további romlása áll. Az amerikai részvénypiacok zárásra 4%-os esést hoztak össze. A Citigroup árfolyama új történelmi myélpontotra esett, már 1 dollárt sem értek papírjai.

A péntek reggeli kereskedést az európai börzék vékony pluszban kezdték meg, azóta tegnapi záróértékük körül ingadoznak.

2009.03.06 08:07
Szétütötték Amerikát


Eddig igen szomorú hetet tudhat maga mögött a hazai fizetőeszköz, hétfőn ugyanis még "csak" 300 forintot kellett adni egy euróért. Ezen a héten így már 4.4%-kal értékelődött le a forint az euróval szemben.

A csütörtöki kereskedésben egyébként a forint nem maradt magára a régióban, a cseh korona 3.5%-ot veszített értékéből napon belül, a lengyel zloty pedig két százalékot esett a közös európai valutával szemben.


A régiós devizák elmúlt egy hétben mutatott teljesítménye alapján a forint alulteljesítő devizának mondható, a lengyel zloty minimális veszteséget mutatott (a csütörtök délutáni állapotok szerint), a cseh korona pedig erősödni is tudott (a csütörtökről csütörtökig tartó időszakban).


A nemzetközi befektetői hangulat romlásával párhuzamosan a dollár komolyabb erősödést produkált minden fontosabb deviza ellenében, így a régiós devizák mindegyike esést szenvedett el az amerikai dollárral szemben. Egy hét alatt a forint 6.1%-kal zuhant a dollár ellenében.

Címkék:
török líra, líra árfolyam, cseh fizetőeszköz,