Pénzcentrum/MTI • 2025. június 12. 21:01
Hat év és hat hónap börtönbüntetést kapott az a férfi, aki három kiszolgáltatott embert borzasztó körülmények között dolgoztatott éveken át – közölte a Győri Fellebbviteli Főügyészség csütörtökön.
A jogerős ítéletet a Győri Ítélőtábla hozta meg szerdán, miután helyt adott az ügyészség fellebbezésének, amely súlyosabb büntetést indítványozott a korábbi, 5 év 6 hónapos szabadságvesztésnél. A vádlottat emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt ítélték el.
A férfi és felesége 2018-tól állattartással, lókereskedelemmel és lomizással foglalkoztak, a munkákat pedig hajléktalan, munkanélküli emberekkel végeztették el. A sértetteknek szállást, ellátást és fizetést ígértek – ezekből azonban szinte semmit nem kaptak.
A dolgoztatott férfiak egy tető nélküli, romos házban, illetve egy fűtetlen mikrobuszban aludtak, hidegebb időben a lóistállóban húzódtak meg. Tisztálkodni csak az udvaron, lavórban tudtak. Naponta kétszer kaptak kevés és gyakran hideg ételt, miközben fizetség és pihenőnap nélkül napi 12-14 órát kellett dolgozniuk.
A vádlott nemcsak kihasználta őket, de rendszeresen megalázta és bántalmazta is, ha nem volt elégedett a munkájukkal. Személyes irataikat és telefonjukat elvette, az ingatlant pedig nem hagyhatták el.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Végül 2021 októberében kapták el bűnelkövetőt, amikor az egyik sértett segítséget kért a rendőrségtől.
A Székesfehérvári Törvényszék eredetileg 5 év 6 hónap szabadságvesztést és 1 millió forint pénzbírságot szabott ki. Az ügyész azonban ennél szigorúbb ítéletért fellebbezett, míg a vádlott felmentést vagy enyhébb büntetést kért. A Győri Ítélőtábla végül az ügyész érvelését fogadta el, és 6 év 6 hónapra súlyosította a büntetést.