Bruttó és nettó minimálbér 2024: mutatjuk, mennyi lesz a minimálbér 2024-ben!

Pénzcentrum2023. november 17. 06:39

Megszületett a megállapodás a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) tegnapi ülésén: a Gazdaságfejlesztési Minisztérium máris bejelentette, hogy miben állapodtak meg a munkáltatók és a munkavállalók. Habár a minimálbér 2024 kormányrendelet még nem jött ki, mi már tudjuk, hogy mennyi lesz a minimálbér 2024-ben, avagy mennyi lesz a minimálbér emelés 2024 évére vonatkozóan, mennyit nő a bruttó és a nettó minimálbér 2024 során. Az emelést is előrehozták: a 2024 minimálbér fizetések már 2023 decemberétől járnak a magyar dolgozóknak.

Cikkünkben a 2024 minimálbér emelés témakörét járjuk körül: tudd meg, mennyi lesz a minimálbér 2024 évében, illetve, hogy mennyi a szakmunkás minimálbér 2024 évére vonatkozóan. Amellett, hogy eláruljuk, mikortól várható a minimálbér emelés, azt is megtudhatod, mennyi a nettó minimálbér 2024 évére vonatkozóan, hány százalékkal lesz magasabb a minimálbér 2024 során az ideinél! Mennyi lesz a minimálbér 2024-ben a környező országok bérminimumaihoz képest, például mennyi az osztrák minimálbér 2024 évétől?

Minimálbér emelés 2024

Megszületett a megállapodás a VKF mai ülésén, ahol a kormány arról döntött, hogy mennyi lesz a minimálbér 2024-ben, illetve, hogy mennyit emelkedik a szakmunkás minimálbér 2024 során. A legújabb, 2024 minimálbér emelés rendhagyó módon a vártnál korábban jön el: már 2023 decemberében kézhez kaphatják a magyar dolgozók magasabb fizetésüket. A kormány 2023 válságos évében is fontos célkitűzésnek tartja, hogy megőrizzük fizetéseink reálértékét, éppen ezért minden vállalkozást a saját üzleti, pénzügyi és bérpiaci helyzetének megfelelően további béremelésre ösztönöznek, ezzel egyidejűleg tárgyalást kezdenek a bérrendszer megújításának olyan irányú koncepciójáról, amellyel a bérek hosszútávon megőrizhetik vásárlóerejüket - mondták.

2024 minimálbér emelés: mennyit emelkedik a minimálbér 2024 évében?

Mennyi lesz a minimálbér 2024-ben?

Hogy a magyar minimumbérek reálértéke az infláció ellenére is megmaradjon, a kormány minden évben bejelenti a minimálbér és a garantált bérminimum emelését. A minimálbér 2024 előtt a következőképpen változott:

  • minimálbér 2020: +8% minimálbér emelés (bruttó 161.000 Ft/hó);
  • minimálbér 2021: +4% minimálbér emelés (bruttó 167.400 Ft/hó);
  • minimálbér 2022: +19,5% minimálbér emelés (bruttó 200.000 Ft/hó);
  • minimálbér 2023: +16% minimálbér emelés (bruttó 232.000 Ft/hó);
  • minimálbér 2024: +15% minimálbér emelés (bruttó 266 800 Ft/hó).

Bruttó VS nettó minimálbér 2024: mennyi marad a dolgozók zsebében?

A bruttó béremelés önmagában nem tükrözi a valóságot, ugyanis a nettó minimálbér 2024 évében is egy olyan csökkentett összeg, amit az adók és járulékok levonása után kapunk meg. A bruttó fizetésből (2024 minimálbér: 266 800 Ft) – az egyéni alapon meghatározott kedvezmények nélküli alapesetben – levonásra kerül a 15%-os személyi jövedelemadó és a 18,5%-os társadalombiztosítási járulék, ami azt jelenti, hogy kedvezmények nélkül a bérünk 33,5%-át veszítjük el. Nézzük, mennyi lesz a bruttó minimálbér 2024 évi összege mellett a nettó minimálbér 2024 évében!

  • Bruttó minimálbér 2024: 266 800 Ft/hó
  • Nettó minimálbér 2024: 177.422 Ft/hó

Mennyi a 2024 minimálbér részmunkaidőben?

A minimálbérért tevékenykedő magyar dolgozók között sem tudja mindenki megengedni magának, hogy 40 órás teljes munkaidőben álljon munkába és keresse meg kenyerét: sokan 8 helyett 6 vagy 4 órás minimálbért kapnak (pl. gyermeknevelés miatt). Nézzük, mennyi lesz a minimálbér 2024-ben részmunkaidős munkavégzés esetén!

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

  • 8 órás minimálbér 2024: bruttó 266 800 Ft/hó
  • 6 órás minimálbér 2024: bruttó 200.100 Ft/hó
  • 4 órás minimálbér 2024 (ugyanennyi a közmunkás minimálbér 2024-ben, teljes állásban): bruttó 133.400 Ft/hó

Mennyi lesz a szakmunkás minimálbér 2024 évében?

A 2024 minimálbér emelés mellett szintén fontos kérdés, hogy mennyi lesz a szakmunkás minimálbér 2024-ben, azaz hogyan változik a garantált bérminimum 2024 évi összege. Akkor jár egy magyar dolgozónak a minimálbér helyett garantált bérminimum, ha olyan pozíciót tölt be munkahelyén, ami végzettséget, szakképesítést vár el (nem az egyén végzettsége számít, hanem a pozíció kiírása). A szakmunkás minimálbér 2024 évében (a 15%-os minimálbér emeléssel szemben) 10%-ot emelkedik – nézzük, mennyi lesz a bruttó és a nettó szakmunkás minimálbér 2024 évében!

  • Bruttó szakmunkás minimálbér 2024: 326 000 Ft/hó
  • Nettó szakmunkás minimálbér 2024: 216.790 Ft/hó

Hol tart a magyar minimálbér európai viszonylatban?

Habár a magyar minimálbér 2024 évében is számottevő emelésen megy keresztül, fontos kihangsúlyoznunk, hogy a hazai minimumfizetések még mindig a legalacsonyabb juttatások közé tartoznak uniós szinten. A minimálbér 2023-ban Magyarországon 578,74 euró volt (erre az összegre a változó euróárfolyam hatással lehet), ami még mindig elmarad a szomszédos uniós tagországok minimálbéreihez képest (a szlovák minimálbér 700 euró, a román minimálbér 606,12 euró, a horvát minimálbér 700 euró, a szlovén pedig 1.203,36 euró 2023-ban).

Gyakori kérdés, hogy mennyi az osztrák minimálbér 2024 évében, ugyanis magyarok ezrei keresik a kenyerüket nyugati szomszédunkban, azonban erre a kérdésre nehéz válaszolni: Ausztriában nincs a hazai értelemben vett minimálbér, más bérezési rendszer alapján számítják ki a fizetéseket.

Címkék:
hrcentrum, fizetés, euró, minimálbér, minimálbér-emelés, fizetésemelés, munkavállalók, bruttó, emelés, garantált bérminimum, nettó, szakmunkás,