Ezért történt tragédia valójában a Nemzeti Színházban: őrült sok a munkabaleset itthon

Pénzcentrum2023. november 13. 14:32

Súlyos munkahelyi baleset történ péntek este a Nemzeti Színházban, két színész annyira megsérült, hogy meg kellett műteni őket. Az eset után Vidnyánszy Attila, a teátrum igazgatója benyújtotta lemondását, Csák jános miniszter viszont egyelőre nem fogadta azt el. A szörnyű eset rávilágítja a figyelmet arra, hogy akadnak még bőven gondok a munkahelyi biztonsággal. A statisztikák azt mutatják, hogy 2022-ben Magyarországon 21 273 munkabaleset történt, ebből 68 volt halálos. A legtöbb halálos baleset Budapest és Pest megyében, az építőiparban és a kisvállalatoknál történt.

Mint arról szombaton beszámoltunk, baleset miatt félbe szakadt a Rómeó és Júlia előadás péntek este a Nemzeti Színházban. Az első hírek szerint Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó színűvészek sérültek meg, később az is kiderült, hogy a baleset a díszletek mögött történt, a sérülteket meg is kellett műteni. Hétfőn jött a hír arról, hogy elismerve vezérigazgatói felelősségét a pénteki előadásban bekövetkezett balesetért, azonnali hatállyal lemondott a Nemzeti Színház vezérigazgatói posztjáról Vidnyánszky Attila.

Erről a döntésről a teátrum vezetője tájékoztatta Csák János kulturális és innovációs minisztert is, viszont a tárcavezető nem fogadta el a Vidnyánszky lemondását: A reakció szerint a miniszter a színházban történt balesettel kapcsolatos vizsgálat lezárultát követően foglalkozik a kezdeményezéssel. Vidnyánszky Attila lépése a nyugati világban megszokott, de jellemzően vizsgálat előzi meg, amelyben opntosan megállapítják az esetleges személyi felelősségeket. Ráadásul, bár a trend pozitív, de bőven akadnak ilyen estek Magyarországon is - a munkahelyi balesetekről részletes statisztikák érhetőek el.

A Nemzeti Színházban történtek rávilágítják a figyelmet a munkabalesetekre

A 2022-es évben a munkahelyi halálesetek száma majdnem olyan alacsony volt, mint a 2020-as évben, amikor a világjárvány miatt sok munkavállaló nem tudott dolgozni. Ez az adat az elmúlt 10 év második legkedvezőbb eredményét jelenti. A legfrissebb kutatások szerint a legsúlyosabb balesetek főként Budapesten, az építőiparban és kis cégeknél dolgozó munkavállalókat érintették. Különösen veszélyeztetettek a férfiak, akik már betöltötték a 45. életévüket. Ezzel szemben a pénzügyi területeken vagy Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében dolgozóknak kevesebb okuk van aggodalomra.

A legfrissebb adatok szerint 2022-ben Magyarországon összesen 21 273 munkabaleset történt, ebből 68 volt halálos kimenetelű. A KSH statisztikai adatokból kiderül, hogy ezer alkalmazottra összesen 5,2 munkabaleset jutott tavaly. Ez az adat néhány száz esettel alacsonyabb volt mint az előző évben jelentett esetszám. Halálos áldozatot követelő balesetből is 16-tal kevesebb volt, ami az elmúlt tíz évben csak 2020-ban volt ennél alacsonyabb.

A halálos kimenetelű balesetek száma csökkent, de a munkabalesetek száma 2015 óta stabilan 20 ezer felett van. Ha az elmúlt több mint egy évtizedet vizsgáljuk, akkor a foglalkoztatás mostanság jár a csúcson Magyarországon. Az adatok elemzése során kiderült, hogy a 2019-es 24 ezres szám 2020-ra jelentősen csökkent, és csak 20300 munkabaleset történt. A csökkenés oka valószínűleg a koronavírus járvány miatti lezárások, amikor sokkal kevesebben töltöttek sokkal kevesebb időt munkahelyeiken.

A tavalyi adatok alapján megvizsgáltuk, hol, milyen munkakörökben és milyen okozó tényezők a leggyakoribbak halálos kimenetelű munkabaleset esetén. Először is, munkabalesetről akkor beszélünk, ha a baleset a munkát végző személyt a szervezett munkavégzés során vagy azzal összefüggésben éri, függetlenül a baleset helyétől és időpontjától, és a gyógyulás időtartama meghaladja a 3 napot. Halálos munkabalesetről akkor beszélünk, ha a sérült az orvosi szakvélemény szerint a balesettel összefüggésben életét vesztette a baleset bekövetkezésétől számított 1 éven belül.

A statisztika szerint a halálos kimenetelű baleseten túl még két súlyosabb kategória is van: a súlyos csonkulásos kimenetelű munkabaleset és az egyéb súlyos kimenetelű munkabaleset. Előbbiből tavaly összesen 24 darab történt, ami 20 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest, utóbbiból viszont jóval több volt, az esetszám 44 százalékkal növekedett. Összességében azonban az összes súlyos kimenetelű baleset száma alig csökkent, mindössze 1,3 százalékkal.

Területi megoszlás szerint Budapest vezeti a listát, itt történt a legtöbb halálos kimenetelű baleset. Pest megye következik a második helyen, majd Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye következik a harmadik helyen. Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nem történt halálos munkabaleset.

A vállalatok méretét vizsgálva kiderült, hogy a legtöbb haláleset az 1-9 főt foglalkoztató cégeknél történik. A halálesetek 87 százaléka 1-50 fős vállalatoknál történik. Ezzel szemben a 250 főnél több munkavállalót foglalkoztató cégeknél csupán 3 haláleset történt.

A halálos kimenetelű munkabalesetek korosztály szerint is jól megoszlódnak. Míg 2022-ben az 18-34 éves korosztályban 13-an veszítették életüket, addig a 45 év felettiek közül már összesen 42-en. Bizonyos munkaterületek is felülreprezentáltak a halálos baleseteknél. Az építőiparban veszítették a legtöbben életüket, szám szerint 21-en.

A pénzügyi tevékenység nem számít túl veszélyesnek, senki nem halt meg munka közben ezen a területen dolgozva. Ugyanez igaz a bányászatra és a vendéglátásra is. A nyomozási, biztonsági tevékenységet végzőknél is rendkívül alacsony a balesetek száma, de haláleset is csak kettő volt a tavalyi évben.

A legtöbb halálos munkabalesetet általában anyagi tényező törése, repedése, hasadása, csúszása, esése vagy dőlése okozza, illetve a gép, közlekedési eszköz vagy anyagmozgató gép, kéziszerszám, tárgy, állat feletti irányítás (részleges vagy teljes) elvesztése. A harmadik leggyakoribb ok a személy csúszása, botlása és elesése.

Címkék:
baleset, munkahely, munkabaleset, halál, haláleset, halálozás, halálesetek, halálos baleset, halálozások, balesetek, nemzeti színház,