Borzasztó keveset keres egy igazságügyi alkalmazott: érik az összeomlás a magyar bíróságokon?

Pénzcentrum2023. október 30. 09:01

Már a bírók is azt kérik, hogy rendezzék a munkájukat segítő, adminisztratív feladatokat ellátó igazságügyi alkalmazottak bérét. Ugyanis a létszámhiány így is jelentős problémákat okoz. A Pesti Központi Kerületi Bíróság elnöke is elsimerte a problémákat az éves beszámolójában.

Több tucat bíró írta alá azt a dokumentumot, amelyben azt kérték, rendezzék a munkájukat segítő, adminisztratív feladatokat ellátó igazságügyi alkalmazottak bérét – írja az rtl.hu. A dokumentumban többek között a felsőfokú szakképesítéssel rendelkezők esetében új bértábla kialakítását kérték. A jogi asszisztensek esetében azt javasolták, hogy vonják be őket a bírósági ügymenetbe és ezzel párhuzamosan kerüljenek át magasabb fizetési kategóriába. Emellett szintén a felsőfokú szakképesítéssel rendelkezők esetében a pótlékok visszaállítását kérték - ennek mértéke a bírói illetményalap 15 százaléka lenne.

Az indoklás szerint a létszámhiány így is jelentős problémákat okoz, a dolgozóknak inflációkövető bért kell adni, hogy mérsékelni lehessen az elvándorlást. Ezzel szemben sok igazságügyi dolgozó nagyjából 250-300 ezer forintot visz haza havonta, csak a titkárok keresnek 400 ezer felett. A bírók fizetését már külön határozzák meg, ők kedvezmények nélkül számolva nagyjából 750 ezer forintot kapnak havonta. Zsigó Pál, a Pesti Központi Kerületi Bíróság elnöke is elsimerte a problémákat az éves beszámolójában, amir a portál is idézett. Az elnök a többi mellett azt írta,

kiemelkedően magas 2022. évben a betöltetlen bírói és betöltetlen igazságügyi alkalmazotti álláshelyek száma, amely az év során folyamatos csökkenést mutatott.

Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság elnökének nincs lehetősége arra, hogy illetményemelésről döntsön, ehhez ugyanis törvénymódosításra lenne szükség.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Címlapkép: Róka László, MTI/MTVA

Címkék:
hrcentrum, béremelés, bíróság, közigazgatás, fizetésemelés, közszféra, közigazgatási bíróság,