Súlyos igazság derült ki a bérekről az Aldinál: ezek a dolgozók hiába álmodnak fizetésemelésről?

G72023. március 30. 08:46

Amióta a tanári fizetéseket nagyobb figyelem övezi, az összemérés alapja gyakran a boltláncok dolgozóinak fizetése. Így váltak az aldis bérek is egyfajta mércévé. A G7 cikke viszont rávilágított, hogy nem minden pozícióban emelkednek a boltos bérek az átlagot meghaladó mértékben: van olyan terület, ahol a belépő bér ugyanannyi, mint másfél évvel ezelőtt.

A vállalat jó ideje szakított a fizetéseket Magyarországon általánosságban övező titkolózással. Az is tudható, hogy tavaly év elején egységesen 8 százalékos béremelésben részesültek a vállalat magyarországi dolgozói, majd megtörtént az évközi emelés (pozíciótól függően 8 és 19 százalék között). Idén januárban pedig az értékesítési, logisztikai és irodai munkakörökben egységesen 10 százalékos emelésben részesültek a dolgozók. A lap szerint a dolgozók nagy többsége nagyobb emelést kapott, mint a tavalyi 14,5 százalékos infláció, de a növekedés az utóbbi egy évre visszatekintő 25 százalék körüli szintet is felülmúlta sokaknál.

Ennek tükrében érdekes, hogy a regionális értékesítési vezetőket most is lényegében ugyanazzal a juttatási csomaggal igyekszik magához csábítani a cég, mint közel másfél évvel ezelőtt. A láncnál középvezetői posztnak számító pozícióra bruttó 1,2 milliós fizetéssel és egy 3-as BMW-ben megtestesülő vállalati autóval csábították a jelentkezőket 2021. októberben is (+ a juttatási csomag), jelenleg 2023. márciusban szintén bruttó 1,2 millió forintos fizetés és 3-as BMW várja a kezdő regionális értékesítési vezetőket. Így a kezdő regionális értékesítési vezetők bére az infláció miatt ma 30 százalékkal ér kevesebbet, mint másfél évvel ezelőtt.

Kulcsár Dénes, az Aldi Magyarország ügyvezetője el is mondta egy nemrég megrendezett eseménye, hogy egy tapasztalt boltvezető akár még többet is kereshet, mint egy kezdő regionális értékesítési vezető. Az ügyvezető azt is elmondta, hogy nincs példa arra, hogy valaki boltvezetőből lett volna regionális vezető. A regionális vezető tulajdonképpen egy felsővezetői munkakör, mert ugyan csak egy behatárolt földrajzi területen, de majdnem olyan sokféle kérdésben kell dönteni, mintha egy egész vállalatot irányítana az ember.

A boltlánc arra világított rá, hogy bár a kezdőbér nem változott, „ahogy más esetben is az Aldi a lojalitást honorálja, és az Aldinál eltöltött évek számával magasabb bérsávba kerülnek a dolgozók”. A hűség/szenioritás honorálása pedig a magyar versenyszférában nem annyira megszokott, tőlünk nyugatra gyakrabban fordul elő. Az Aldi kiindulópontját jelentő Németországban vagy Ausztriában – ahol Hofer néven van jelen a lánc – az eltöltött évek után járó emelés szélesebb körben elterjedt módszer. Persze ahhoz, hogy az évek múlásával automatikusan járó béremelés megvalósuljon, az illetőnek folyamatosan teljesítenie kell az elvárásokat - írták.

Címkék:
fizetés, bér, aldi, béremelés, kereset, dolgozók, fizetésemelés, dolgozó, bmw, bruttó, vezető, kezdőbér,