Egyre több magyar munkahelyen jöhet a létszámstop: brutálisan visszaeshet a toborzás

Pénzcentrum2023. február 28. 21:01

Magyarországon  a vállalatok 34 százaléka tervez új munkavállalókat felvenni az idén, az arány tavaly még 89 százalék volt - derült ki egy kutatásból melynek megállapításai alapján ez még 2021-hez képest is visszalépés, hiszen akkor a cégek 38 százaléka tervezett létszámbővítést

A "Randstad HR Trends 2023" kutatása csaknem 250, különböző iparágakban működő magyarországi vállalat felsővezetőinek megkérdezésével zajlott tavaly decemberben és 2023 januárjában,  az Evalueserve globális piackutató és elemző céggel együttműködésben.

A felmérés szerint a telekommunikációs és az üzleti szolgáltatási terület a legeltökéltebb a bővítés mellett, míg például az FMCG szektor vállalatainak 14 százalékánál akár a dolgozói létszám csökkentésére is lehet számítani. A legtöbb cég az IT/technológia, mérnöki vagy back office/adminisztratív területekre keres jelölteket.

A megkérdezettek 64 százaléka a leghatékonyabb toborzási eszköznek a toborzó cégeket tartja. A cégek 61 százaléka továbbra is alkalmaz álláshirdetéseket, de jelentősen csökkent az állásportálokba vetett bizalom, a vállalatok egyre kevésbé tartják hatékonynak az alacsony bejelentkező szám miatt ezt a megoldást.

 A megkérdezettek 52 százaléka említette problémaként, hogy a jelöltek nem vagy csak kevés iparági munkatapasztalattal rendelkeznek. Ezen felül a felmérésben részt vevők 32 százaléka jelezte, hiányzik a jelöltek megfelelő nyelvtudása.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A humán erőforrás területén a megkérdezettek 71 százaléka szerint a kompenzációkkal és juttatási csomagokkal összefüggő elvárások menedzselése jelenti az egyik legnagyobb kihívást. Ugyanennyien jelölték meg a dolgozók elköteleződésének megőrzését, de hasonlóan nagy problémát jelent a legjobban teljesítők megtartása és a tehetséges vezetők fejlesztése is. Ezek megoldását a szakemberek 68 százaléka a fizetések emelésében, 67 százaléka pedig az edukációs és tréningprogramokban látja továbbra is.

A megkérdezett vállalati döntéshozók 90 százaléka szerint a versenyképes bérezés és juttatások tehetik leginkább vonzóvá őket a jelöltek körében. A pénzügyi juttatások között az egyéni, teljesítményalapú bónusz a legnépszerűbb eszköz. A nem pénzügyi juttatások közül első helyen a tréningek állnak, amit az otthoni munkavégzés követ.

A HR szakma és a cégvezetők talán legfontosabb feladata 2023-ban, hogy képesek legyenek olyan vonzó bérezési és juttatási csomagot, valamint olyan körülményeket kialakítani, amely megtartó erő a munkahelyváltáson gondolkodók számára. Hiszen 2022-höz hasonlóan most is, a legfőbb indok, amiért elhagyják a céget a munkavállalók, az egy jobb ajánlat - olvasható a humanerőforrás-szolgáltató elemzésében.  

Címkék:
hrcentrum, randstad, fizetések, szakemberek, juttatások, humán erőforrás, vezetők,