Tömegével hagyják el az országot a fiatalok: alig maradt, aki itthon szeretne dolgozni

Pénzcentrum2023. február 13. 11:01

A felmérésből – amelynek keretében több mint 1100 hazai középiskolás válaszait dolgozták fel – az derült ki, hogy az érintettek 79 százaléka Magyarországon tervezi elvégezni felsőfokú tanulmányait, közülük csaknem minden harmadik (30%) diák szeretne közben legalább néhány hónapot ösztöndíjjal (pl. Erasmus) külföldi intézményben is eltölteni. Csupán minden huszadik diák jelezte azt, hogy eleve külföldön tanulna tovább, 16 százalék egyelőre nem döntött a kérdésben.

Bár a középiskolások zöme továbbra is hazai felsőoktatási intézménybe igyekszik, évről évre folyamatosan nő a külföldön teljes képzésben tanuló magyar diákok száma. Az előző, 2021/2022-es tanévben 16 225 volt ez a létszám, ami 21 százalékkal haladja meg az öt évvel korábbi 13 461-es értéket.

Abban a kérdésben ugyanakkor, hogy a jövőben hol szeretnének majd munkát vállalni, a középiskolások már jóval nagyobb mobilitási hajlandóságot mutattak: 37 százaléknyian külföldi munkát terveznek, 35 százalékuk maradna mindenképpen belföldön, és 28 százaléknyian még nem tudják, merre orientálódnának. A külföldi munkavállalást tervezők 56 százalékban a jobb megélhetést, további 24 százalékban a több munkalehetőséget említették annak fő előnyeként.

A középiskolások terveit elemezve megállapítható, hogy ennek a korosztálynak a mobilitási hajlandósága jóval magasabb, mint a felnőtt korú munkavállalóké. Utóbbiak kapcsán a Trenkwalder decemberben bemutatott legújabb Mobilitási és Elégedettségi felmérése 18 százalékos külföldre költözési hajlandóságot mutatott ki, ami a fele a középiskolai diákokénak

– emelte ki Páli Nóra, a Trenkwalder student services leadere.

Mivel a külföldi munkavállalás melletti döntés fő oka a jobb megélhetés reménye, a legfiatalabb munkaképes korosztály megtartása terén sok fog múlni azon, hogy a következő években sikerül-e majd közelebb hozni a hazai bérszínvonalat a nyugat-európai átlaghoz

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

– tette hozzá.

A belföldön munkát vállalni tervező diákok körében messze Budapest és Pest megye a legvonzóbb célpont, az érintett válaszadók 77 százaléka szeretne ebben a régióban dolgozni. A legvonzóbb hazai megyék között még Győr-Moson-Sopron (4%), Fejér (4%) és Csongrád-Csanád (2%) megyéket említették a legnagyobb számban.

Címkék:
egyetem, külföld, külföldi munka, továbbtanulás, diákok, külföldi, erasmus, erasmus+, külföldiek, hazai, trenkwalder, külföldi munkavállalás, külföldön dolgozó magyarok, egyetem főiskola,