Itt a megoldás a nagyvállalatok legsürgetőbb problémáira: tényleg egyszerű

Pénzcentrum2021. május 4. 17:33

A koronavírus-járvány alaposan felforgatta a munkaerőpiacot és a munkavégzést is, így az álláskeresés előtt álló fiataloknak sem könnyű a helyzete. A fiatalok elhelyezkedési esélyeit javítaná a Jövőt Építők Generációja Egyesület, amely a jövő szakembereit készíti fel a munka világára: gyakorlati tudást és kapcsolatteremtési lehetőséget kínálnak a résztvevőknek, akik multik állásinterjúin is kipróbálhatják magukat. A program részeként a diákok egy-egy cég által vázolt problémára is megoldást keresnek. A JÉG programjai ingyenesek a fiatalok számára.

Rendhagyó év volt a tavalyi, a járvány az élet számos területét átalakította. Az évről évre csökkenő munkanélküliség esetében például megfordult a trend és 2020-ban 4 százalék felett volt a munkanélküliségi ráta, a távmunkát végzők száma pedig a sokszorosára nőtt. A munkaerőpiaci helyzet a fiatal pályakezdők álláskeresésére is hatással volt - derül ki a fiatalok tehetséggondozásával foglalkozó Jövőt Építők Generációja Egyesület (JÉG) összefoglalójából. Az egyesület 2016 óta dolgozik azon, hogy segítse a fiatalokat az álláskeresésben és a lehetőségeik kiaknázásban, erre pedig a járvány miatt most még nagyobb szükség van.

A munka világára készítenek fel

Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok tudatosan és felkészülten lépjenek be a munka világába, ezért számos olyan programunk van, amely során az úgynevezett soft skilleket vagy puha készségeket sajátíthatják el a tagjaink. A szakértelem mellett ugyanis szinte bármelyik területen fontos a nyilvános beszéd, a kommunikációs és kapcsolatteremtési készség, a problémamegoldó képesség vagy éppen a jogi alapismeretek” – mondta Farkas Dezső, a Jövőt Építők Generációja Egyesület elnöke.

Céljuk, hogy gyakorlati tudást és kapcsolatteremtési, networking lehetőségeket nyújtsanak a tehetséges, fejlődni vágyó fiataloknak. A jelenleg több mint 120 taggal rendelkező egyesület különlegessége, hogy a tehetséggondozási programba nem csak egy adott szakterületről várja a jelentkezőket, így a társaság rendkívül sokszínű. A jelentkezők jellemzően 17-30 évesek, a legtöbben egyetemisták, és főként a Budapesti Corvinus Egyetemről érkeznek, társadalom- és gazdaságtudományi szakokról.

Google, Facebook, Microsoft – ki lehet próbálni az interjúkat

Az egyesület3 éves, 3 pillérből álló programot is elindított. A diákok egy kurzusrendszer keretében félévente 5-7 kurzuson vehetnek részt, ahol a munka világában hasznos soft skillekkel ismerkedhetnek meg. A fiatalok az általuk választott szakterülethez kapcsolódóan kihívásokat is kapnak, de elismert szakemberek előadásait is meghallgathatják. Illetve tesztelhetik rátermettségüket nemzetközi nagyvállalatok –például a Google, a Facebook, a Microsoft vagy éppen az Amazon - állásinterjúin elhangzó kérdésekkel is. Azok, akik mind a három pillért sikeresen teljesítik megkapják a JÉG Diplomát is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az egyesület cégekkel is együttműködik, ennek keretében nagyvállalatok hoznak a diákokhoz olyan céges problémákat, amelyeken utána több hónapig dolgoznak a résztvevők, majd az eredményeket prezentálják is az adott cégnek.

Ösztöndíjprogram a következő lépés

A programok ingyenesek a fiatalok számára, így a forrásteremtés alapját a céges együttműködések és a támogatások adják. „Civil szervezetként számunkra is nagyon fontos a felajánlható adó 1 százalék. A következő lépés az egyesület életében egy ösztöndíjprogram létrehozása lesz, ehhez pedig szükségünk van a támogatásokra. Szeretnénk, ha anyagilag is tudnánk segíteni a tehetséges fiatalokat abban, hogy elérjék a céljaikat” – tette hozzá Farkas Dezső.

Címkék:
munkahely, munkanélküli, munka, fiatalok, ösztöndíjprogram,