Necces lesz: az utolsó pillanatban egyezhetnek meg a 2021-es minimálbérről

Portfolio2020. december 28. 18:31

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) december 30-án ül össze, hogy ismét tárgyaljon a jövő évi minimálbérről. Ha nem születik megállapodás, a kormány kezébe kerül a döntés.

Korábban már többször asztalhoz ültek a felek, ám túl nagy a távolság a vállalati szféra és a munkavállalói oldal igénye között, így egyelőre nem sikerült megegyezni. A munkavállalók eleinte 10 százalékos emelést szerettek volna, ám azóta lejjebb adták az igényüket 6,5 százalékra. A munkaadói oldal ellenben legfeljebb három százalékkal növelné 2021-ben a minimálbért - igaz, korábban egyáltalán nem szerettek volna emelni.

Ennél nagyobb növekedésre csak akkor van lehetőség a munkaadók szerint, ha csökkennek a járulékok, vagyis az állam lemond a járulékbevételek egy részéről.

Ugyanakkor a munkáltatók hajlandóak tárgyalni arról, ha magasabb lesz a infláció három százaléknál, akkor év közben annak megfelelő mértékben növelnék a kötelező legkisebb keresetet.

Címkék:
hrcentrum, minimálbér, béremelés, munkavállalók, megállapodás, megegyezés, versenyszféra, munkaadói járulék,