Rengeteg dolgozó válhat munkaképtelenné 2020-ban: a járvány csak olaj a tűzre

Pénzcentrum2020. szeptember 20. 13:01

Az EU-ban a munkavállalók 14 százaléka tapasztalt már munkahelyi stresszből, szorongásból, depresszióból adódó betegséget. A dolgozók mentális egészsége pedig nem csak nekik maguknak okozhat károkat, mind fizikailag, szellemileg és anyagilag. A munkáltató, vállalatok érdeke is, hogy a krónikus stressz miatt ne essenek ki a dolgozók a munkából, és ne csökkent teljesítményre legyenek csak képesek. A járvány feltételezhetően a dolgozók mentális egészségén csak rontott, és újabb stresszfaktorokat hozott az életükbe. A Pénzcentrum összegyűjtötte mit lehet tenni jelenleg, hogy legyőzzük a munkahelyi stresszt.

A munkahelyi stressz nem újkeletű probléma, azonban mégis úgy tűnik, a munkáltatók és a munkavállalók sem veszik komolyan a veszélyt, amelyre a mentális egészség szakértői az utóbbi évtizedben próbálták felhívni a figyelmet. A Deloitte folyamatosan kutatja a rossz mentális egészség mekkora kárt okoz anyagilag is a vállalatoknak, illetve a dolgozóknak. A legfrissebb adataik 2020 januárjából azt mutatják, hogy bár valamivel javult a munkahelyi stressz kezelése, a rossz mentális állapotból adódó költségek csak nőttek.

Ennek hátterében a presenteeism, vagyis az a jelenség áll, amikor a dolgozók vitálisan kimerülten végzik a munkájukat. Mivel nem mennek szabadságra, vagy betegszabadságra a "kiesésből" adódó károkat nehezebb felmérni, viszont sokkal kevésbé tudnak a fizikai és mentális kimerültség állapotában jól teljesíteni. Ráadásul ha ez az állapot sokáig fennáll, akkor tartós munkaképtelenség is lehet belőle.

Hogy a munkavállaló ki tudjon kapcsolódni, nem segíti az sem, hogy rengeteg vállalanál a folyamatos készenlét, elérhetőség, kiszámíthatalan túlórák vállalása alapelvárás. A vállalati kultúra része az, hogy a dolgozó sosem tud teljesen elszakadni a munkáját, amely rengeteg stresszt, hosszabb távon kiégést, és ebből adódó lecsökkent teljesítményt, egészségügyi problémákat, anyagi károkat okoz.

Az Európai Unióban 2013-ban - ez a legfrissebb adat - a munkaválallók 14,2 százalékánál jelentkezett munkával összefüggő stressz, szorongás, depresszió. Utoljára pedig 2014-ben készült átfogó kutatás a munkahelyi stresszt illetően, amelyből kiderült: a nem megfelelően kezelt munkahelyi stressz a munkabaleseteket követően a második leggyakoribb munkával összefüggő megbetegedés, ami a kieső munkanapok 50-60 százalékáért felelős. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) akkori becslései szerint

2020-ra a stressz és a depresszió lesz a munkaképtelenség második legfőbb oka Európában.

Természetesen akkor még nem lehetett sejteni, hogy 2020-ban a koronavírus járvány mindent megváltoztat. Amíg korábban a munkahelyi stressz kiváltó okai a rossz légkör, túlterheltség, rossz kommunikáció, stb. voltak, most a technikai problémák áthidalása, az alkalmazkodás a folyamatosan változó járványhelyzethet, és a félelem a fertőzéstől, etc. kerülnek előtérbe. Az olyan munkahelyeken, amelyek eddig sem voltak stresszmentesek, rengeteget ronthattak a helyzeten.

A krónikus munkahelyi stressz egészségkárosító hatásai (elhízás, cukorbetegség, szív- és érrendszeri és rákos megbetegedés, depresszió) mellett gazdasági szempontból is jelentős, hiszen a hiányzásokon felül csökken a munka iránti motiváltság, és teljesítőképesség, nő a munkahelyi feszültség, illetve a munkabalesetek és a foglalkozási megbetegedések száma.

Tehát a munkáltatónak és dolgozónak egyaránt érdeke, hogy csökkentsék a munkából adódó stresszt.

Mik azok az árulkodó tünetek, amelyből kiderül, hogy a munkahelyi stressz rányomja a bélyeget az életedre, teljesítményedre? A motiváció hiánya, közöny, az érdeklődés elvesztése a munka iránt az egyik része. Érezheted úgy, hogy depressziós vagy, krónikusan fáradt, folyamatosan szorongsz, állandóan fáj a fejed.

Erőtlen vagy, sőt a libidód is csökken. Nem tudsz napközben koncentrálni, alvásproblémáid vannak, sokszor vannak gyomorbántalmaid is, és kivonod magad a társaságból, befordulsz. Esetleg alkohollal, gyógyszerekkel, drogokkal próbálsz segíteni a tüneteiden. Ismerős ezek közül több is?

Mit lehet tenni?

Az első lépés mindig az, hogy felismered a problémát. Elfogadod, hogy a munkahelyi stressz fenyegeti a mentális egészséged, és ez ellen tenned kell valamit. Tehát ha több is jelenkezik nálad a fent felsorolt tünetekből, el kell kezdened vizsgálni magad. Megfigyelni a tüneteidet, és azokat is, amelyek talán eddig nem tüntek fel. Ezekkel szembesíteni magad és belátni, hogy változtatnod kell.

Ezután a legjobb, ha listát készítesz azokról a stresszfaktorokról, amelyek most érnek az életben, a munkában. A lista elején valószínűleg most a járvány lesz, de nem szabad itt megállni. Sokkal konkrétabban kell megtalálnod azokat a dolgokat, amelyek rontanak a mentális egészségeden. Pl. a rossz munkabeosztás, vagy hogy ok nélkül letol a főnök. Ha megvagy a listával, akkor menj mélyebbre: írd oda azt is, hogy érzed magad ezektől a dolgoktól, hogyan reagálsz rá, és mi az, ami megoldhatná a helyzetet.

Ami nagyon fontos, hagyj időt magadnak a feltöltődésre. Sokan csak akkor mennek el szabadságra, amikor már tényleg a végkimerülés határán állnak, mert - kifogás mindig van, miért nem lehet hamarabb. Azt hiszik, majd túljutnak rajta, majd hétvégén kipihenik magukat, majd megoldódik magától a dolog. Hát nem fog!

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A munkahelyi stressz ugyanis úgy működik, hogy amíg az ember a munkahelyen dolgozik, folyamatosan ki van téve neki, nem tud úgy feltöltődni, ha ettől nem zárja el magát. Anélkül pedig, hogy kicsit összeszedné magát az ember, nem fog tudni az ellen sem tenni, hogy csökkentse a stresszfaktorokat. Ne sajnáld az időt magadtól!

Egyébként is meg kell teremteni a magánélet és a munka egyensúlyát ahhoz, hogy a stressz csökkenjen. Ezt pedig nem lehet a munkából megoldani. Elhanyagoltad mostanában a barátaidat? Családodat? Mikor voltál utoljára látogatóban? Hányszor ígérted meg a gyereidnek az állatkertet, és még mindig nem mentetek? A párkapcsolatodra is kihat, hogy hazaviszed a munkahelyi gondokat? Gondolkozz el, mit áldozol fel a munka, túlórák, a főnök akaratának oltárán... érdemes?

Azonban mielőtt valaki elkezdené az önostorozást, hogy mennyire rosszul bánik önmagával és azokkal akik fontosak számára a munkahelyi stressz miatt... ez az, amit nem szabad. Ne hibáztasd magad. Nem úgy fog javulni a helyzet, ha még ezen is elkezdesz stresszelni. Úgy fog javulni, ha tényként felismered, hogy rossz irányba mennek a dolgok, és elkezded a jó irányba lökdösni őket. A gondolatokra ugyanez érvényes! Nincs önvádolás, fetrengés az önsajnálat mocsarában.

Helyette azt kell mantráznod magadban, hogy ez nem végleges, ezen igenis lehet változtatni, és képes is vagy változtatni rajta, nem fog magaalá gyűrni a stressz, nem fogsz végleg kiégni, nem adod át magad a depinek. Hogyha egyedül nem megy, akkor nem megy. Akkor az is siker, hogy ez beláttad, mert akkor tudod, hogy segítséget kell kérned. Családtól, barátoktól, kollégáktól, szakembertől. Ami nehéz, de végső soron segíteni fog. Ha nem teszed, és tudod, hogy nem megy egyedül, akkor csak rontasz rajta.

A negatív emberektől pedig, ahogy a negatív gondolatoktól is - vágd el magad. Nem kell ebéd közben a munkahelyi pletykákat hallgatnod az ügyeletes Legrosszabb Munkatárstól. Ha muszáj ott ülnöd, ne figyelj oda. Nem kell felvenned a Megint Ballábbal Kelt Főnök kirohanásait, amikor te rendesen végzed a munkádat. Hallgasd végig, de ne hidd el, hogy rosszul dolgozol, ha ez nem igaz. Ha pedig igaz, akkor meg kell beszélni az okát, és hogy hogyan tudna a főnököd ebben segíteni. Mert ez is a dolga, nem csak az állandó lehordás.

Ez a sok negativitás, ami ér, ahhoz vezet, hogy utálsz bemenni, teljesen kiégsz, sőt depresszióba is eshetsz. Ne hagyd magad. Természetesen könnyű ezt mondani, mikor naponta több tucat ilyen szituáció adódhat, mikor el kell viselni a negatív embereket. Nem is fogod tudni egyből kizárni őket. Viszont ahogy elkezded, egyre több erőd lesz hozzá, hogy ne vedd fel a negativitásukat.

Végül, de nem utolsó sorban, engedd el a maximalizmust. Engedd el, hogy nem tudsz 100-120 százalékon teljesíteni folyton, és pokolba a bűntudattal, ha valami nem megy. Nem csak a főnöknek lehet irreális elvására, hanem a dolgozónak is magával szemben, ami éppen olyan károkat tud okozni. Engedd meg magadnak, hogy hibázz, hogy fáradt lehess, hogy kikapcsolódásra vágysz. Hogy nem tudod tartani az egyébként is lehetetlen határidőt. Ezt csak te tudod magadért megtenni, mások nem.

Via Healthline

Címkék:
munkahely, stressz, munka, munkavállaló, depresszió, párkapcsolat, dolgozó, szorongás, rossz főnök, munka magánélet egyensúly,