Komoly a baj a Dunaferrnél: brutál leépítés lesz a legendás acélgyárban

Pénzcentrum/Portfolio2019. október 30. 12:00

Eljutottunk arra a pontra, ahol már nincs választásunk, mint a létszámleépítés végrehajtása - írja a Portfolio birtokába került levelében Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr cégvezetője.

A Dunaferr cégvezetője a kollégáknak írt október 29-i levelében vázolja a társaság aktuális helyzetét és elmagyarázza a leépítés okát.

A közel féléve fennálló komoly gazdasági és pénzügyi veszteségek okán fordulok Önökhöz, megértésüket és együttműködésüket kérem. A helyzet komoly és súlyos, a tét pedig a vállalat jövője

- indít drámai felütéssel Tankhilevich, aki azzal folytatja, hogy a 2019-es év rendkívüli kihívások elé állította és állítja jelenleg is az európai acélgyártókat. Ismertetése szerint a 2008-as válság óta egyetlen évben sem volt ilyen súlyos a helyzet, mint most.

A legnagyobb acélfelhasználó iparágakban tapasztalható visszaesés az acélipar gyengülését, a kereslet csökkenését okozza, ami együtt jár a magas vasérc- és szénárakkal. Azaz, a kereslet csökken, miközben a termelés drágul. Költségeinket pedig még tovább növelik az Európára jellemző szigorú környezetvédelmi és szén-dioxid kibocsátási előírások terhei

- magyarázza. A leépítés főleg az adminisztráció és karbantartás területét érinti majd.

A Dunaferr eddig tudott kitartani

- folytatja levelét. A cégvezető ezek után külön felsorolja az európai gyárakat, amelyek már végrehajtották a leépítéseket, ezért szerinte valójában már most is több hónapos késésben van a dunaújvárosi vasmű.

350 embert küldenek el

Cikkünk megjelenése után a Dunaferr közleményt adott ki, amelyben tudatták: 350 munkavállalót érintő létszámcsökkentést jelentett be az ISD DUNAFERR Zrt. a Fejér Megyei Kormányhivatal Dunaújvárosi Járási Hivatala felé 2019. október 29-én. A cég a törvényi előírásoknak megfelelően tájékoztatta a Központi Üzemi Tanácsot és a szakszervezeteket a munkáltató szándékáról és a hatósági bejelentésről. Az ISD DUNAFERR Zrt. minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy ebben a nehéz helyzetben is segítse az érintett dolgozókat. A létszámcsökkentési folyamat 2020. december 31-ig zárul le.

Az európai uniós acélipar válságos helyzete, általánosságban a csökkenő kereslet, ezen belül a csökkenő autóipari megrendelések, a visszaeső építőipari kereslet, valamint a fémfeldolgozó iparban tapasztalható visszaesés miatt az ISD DUNAFERR Zrt. számos működés- és termelésracionalizálási intézkedést vezetett már be az elmúlt időszakban is, hogy kezelje az egyre nehezedő körülményeket. Beruházások átütemezésével, a működési költségek visszafogásával, a túlóraszámok csökkentésével, átszervezésekkel és létszámstoppal is megpróbálták áthidalni a nehézségeket, de az elhúzódó iparági válság elkerülhetetlenné tette a szóban forgó létszámcsökkentő intézkedést. A piaci helyzet nehézségei mellett a vállalatnak már most fel kell készülnie számos - a hazai és uniós hatóságok által előírt - környezetvédelmi beruházásra és fejlesztésre, melyek rendkívül jelentős költségterhet jelentenek majd a következő években.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A létszámcsökkentés nehéz döntés volt a vállalat számára, de a társaság hosszú távú, stabil működtetése érdekében elkerülhetetlenné vált az intézkedés, ahogyan sok más Európában működő acélipari gyárnál is. Az ISD DUNAFERR Zrt. reméli, hogy a most tapasztalható piaci körülmények átmenetiek lesznek, és nem tesznek szükségessé további racionalizálási lépéséket.

Az ISD DUNAFERR Zrt. a szabályok és előírások maximális betartása mellett minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy segítséget nyújtson és támogassa a létszámcsökkentésben érintett dolgozókat, akik számára több lehetőséget is felkínál a vállalat. A kollektív szerződésben biztosított szabályok szerint minden érintett munkavállaló számára felajánlanak más munkakört - jelenleg betöltetlen vagy kölcsönzött munkaerő által betöltött pozíciót -, ahol folytathatják a munkát a vállalat kötelékében. Amennyiben az érinett személy ezt nem fogadja el, végkielégítéssel távozhat a vállalattól, vagy élhet a Dunaferr Foglalkoztatásért Acélalapítvány által biztosított lehetőségekkel.

Az 1994-ben létrehozott alapítvány 1 éven át anyagi támogatást és segítséget nyújt a továbblépéshez. Az Acélalapítványhoz átkerülő munkavállalók az első 6 hónapban teljes bérüket kapják kézhez, a második 6 hónapban pedig az összeg a bér 80 százalékára változik. Az egy éves támogatás, adott feltételek teljesülése mellett további 1 évvel hosszabbítható. Az Acélalapítvány azonban nem csupán anyagilag támogatja az elbocsátott munkavállalókat, hanem képzésekkel, tréningekkel, mentorálással, munkaügyi központ által szervezett előadásokkal, jogi tanácsadással is igyekszik segíteni.

Címkék:
hrcentrum, csőd, túlóra, leépítés, kirúgás, levél, dunaferr, jogi tanácsadás, racionalizálás, kollektív szerződés,