Szakemberek vallottak: 10 százalék feletti béremelés jöhet Magyarországon?

Pénzcentrum/Portfolio2019. május 23. 12:31

Magas, 10 százalék feletti béremelkedésre számítanak a Portfolio HR Revolution 2019 című konferenciájának résztvevői a közönségszavazás szerint. A kormány 10 év alatt megduplázódó reálbéreket vizionál, a vállalatvezetők saját elképzeléseiket ismertették ezzel kapcsolatban. Látható volt, hogy a vállalatok egy része a termékek minőségének és árának emelésével ki tudja gazdálkodni a bérköltség-emelkedést, más vállalatoknál ez nem lehetséges. Esetükben kizárólag a digitalizáció és hatékonyság-növelés jelenthet megoldást.

A Dreher Sörgyárak is érzékeli a magas bérkövetelést, sőt, ez már alapelvárásnak tekinthető - mondta el Békefi Gábor, a Dreher Sörgyárak Zrt. vezérigazgatója. A cég olyan stratégiát épít, amelynek ez már része - a bérnövekedésnek van keresleti oldalról egy szignifikáns része. A Drehernél például nő a prémium sörök iránti kereslet. Erre a bértömeg-kiáramlásra a cég az árazási és marketingstratégia révén fel tud készülni, de küzdelmes lesz a vezérigazgató szerint.

Kiss Attila, az E.ON Hungária Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy esetükben a szabályozások miatt a bevételre kevesebb hatást tud gyakorolni, míg a kiadásokra igen - de ők is érzékelik a magas bérnyomást. A vezérigazgató szerint 15-20 százalékkal mindenütt emelnek, ám Kiss szerint sokat beszélünk a bérről, de keveset arról, hogy mit is kapnak a munkavállalók: kevésbé figyelünk oda a munkavállalók igényeire. Az E.ON vezérigazgatója szerint a hatékonyság-növelés egy kulcstényező, a robotizáció ehhez nagy segítséget nyújt majd, a vállalat például már alkalmazza a mesterséges intelligenciát. Ez sok esetben már a szerelőmunkát is ki tudja váltani. Ezt a helyzetet el kell fogadni, és a jó embereket továbbra is meg kell tartani.

Az építőiparban katasztrófa sújtotta helyzet van Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója szerint. Nagy probléma, hogy bár sokan dolgoznak, még mindig nem elegen, és ezek része az iparágban feketén foglalkoztatott. Scheer szerint az építőipar szereplői főre megvannak, de a hatékonysággal nagy probléma van. Ezt magas béremeléssel kompenzálják, ami viszont nem jár hatékonyság-növekedéssel, így már nem szívesen teszik meg ezt a szereplők. Nagy a hangsúly a vállalatnál a vonzó munkahely profilján is. Scheer szerint legalább 10 százalékkal kell bért emelni és ennek eleget is tesznek - ezt azonban ki is kell termelni. "Nem az a kérdés, hogy mit tudnak építeni, hanem az, hogy hogyan. Az építőipar specifikus problémája, hogy a munkaerőhiány gyorsan, hirtelen robbant be."

A Videoton a globális piacra termel, és az előző években 10 százalék fölötti volt a növekedés - bár idén ez csak 5 százalék körül lesz - mondta el Sinkó Ottó, a Videoton Holding Zrt. vezérigazgatója. Beszédes, hogy az árbevétel megduplázódott, de az eredmény szinten maradt. 

Az eredményt ugyanis szinte teljes egészében a munkaerőköltségekre fordította a vállalat. A növekedés beáldozása elkerülhetetlen volt ahhoz, hogy a vállalat nemzetközi szinten versenyképes maradjon.

Sinkó szerint a munkaerő szegmensein belül mások a növekedési ütemek - az alacsonyabban fizetettek körében kétszámjegyű, a magasabban képzetteknél ez a növekedés alacsonyabb, ez azonban eddig is egyszámjegyű volt. A vezérigazgató szerint azt a kérdést is fel kell tenni, hogy mi van a munkaadó fejében. A Dreher bár emelhet árat, a Videoton ezt nem teheti meg a globális versenytársak miatt. A bérnövekedést csak a hatékonyság növelésével lehet kigazdálkodni. Nem szabad ugyanakkor figyelmen kívül hagyni az automatizálás és a digitalizáció hatását: az így eltűnő munkahelyekből is szabadul fel kapacitás.

Több vállalat termelési struktúrája is átalakul majd - az elektromotoroknak például sokkal kevesebb összetevője van, mint a robbanómotoroknak. Könnyen lehet, hogy a jelenlegi autógyárak már nem tudnak olyan jól teljesíteni majd, és a beszállítói láncok résztvevői újrapozícionálásra kerülnek. Sinkó beszélt egyfajta megváltó válságról is, amikor végre nem a folyamatos növekedési kényszerre, hanem a belső folyamatokra is tudnak majd koncentrálni a szereplők.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Zolnai György, a Raiffeisen Bank vezérigazgatójakijelentette, hogy a bankszektorban a költségek több mint fele bérköltség. Ha ők 10 százalékkal emelnék a béreket, azt a bankok nem tudnák kigazdálkodni, csak 3 százalékos áremeléssel. A legnehezebb munka a vezérigazgató szerint, hogy a bértömegnek legfeljebb 5 százalékkal szabad növekednie - és ez a probléma már 3 éve fennáll. Mivel a létszám csökkenésével nem kalkulálnak, alternatív megoldást kell kitalálniuk. A bankban dolgozó munkatársak közül van olyan, aki bruttó 1 millió körül keres - az ő bérük évek óta nem nő. A bérnövekedési statisztikák mögött az áll, hogy a banknál megszűnnek az alacsonyabb fizetési munkahelyek - a pozíciókban azonban a bankoknál nincs 10-12 százalékos bérnövekedés.

Arra a kérdésre, hogy vannak-e külföldi munkavállalók, Sinkó elmondta, hogy 120 ukrán vendégmunkás dolgozik náluk, akik meglehetősen drágák a szállásköltségek miatt. Másképp nem lehetett volna megoldani a tavalyi működést. Az építőiparban sok az ukrán vendégmunkás Scheer szerint, a tapasztalatok pedig nagyon vegyesek. Az E.ON összes dolgozója magyar, a Raiffeisennél csak a pénzügyi igazgató osztrák. A Drehernél több kolléga is van, aki külföldről jött, jellemzően a fehérgalléros munkakörben. A vállalat ezt támogatja, és a rotáció is jellemző a csoport vállalatain belül. Így tehát a Drehernél ez tervezett.

A HR-problémákkal felsővezetői szinten korábban nem kellett foglalkozni, így fontos kérdés, hogy mik a felsővezetők elvárásai a HR-vezetőkkel szemben. Az első és legfontosabb szempont, hogy jó céget csináljunk - mondta el Zolnai György. Legtöbben a munkahelyi környezet, a közvetlen főnökkel való konfliktus és a fejlődési lehetőségek hiánya miatt távoznak - a bér csak a harmadik a listán. Sinkó elmondása szerint a Videoton teljesen magyar cég, amit a tulajdonosok irányítanak - ezért gyorsan tudnak döntést hozni, ez pedig nagy előny számukra. Sinkó elmondása szerint a HR-t a terület vezetőire bízta, ma már ettől függetlenül ő is nyomon követi a HR-esek tevékenységét, és próbálnak olyan lehetőségeket biztosítani a vállalatoknak, amivel a multik nem tudnak versenyezni. Például vannak tréningek, szabadidő központok a vállalatnál. Ha jön a várt lassulás, akkor elég lesz egyszámjegyű béremeléseket adni, ha nem, akkor pedig muszáj lesz kigazdálkodni a kétszámjegyű bérköltség-emelkedést.

A Market Építő korábban nem is alkalmazott HR-vezetőt, az elmúlt 3-4 évben azonban intenzív munkát igényelt a terület. Náluk is gyors a döntés, könnyen reagál a vállalat. Vannak külföldi utazási lehetőségek és vállalati kölcsönök, amelyek vonzóbbá teszik a vállalatot. Az építőipar azonban könnyű helyzetben van ebből a szempontból, mert hatalmas a forgalom a szektorban. Rengeteg olyan praktikát használ a cég Scheer szerint, aminek részleteit fel sem tárta - jól bemutatja ez is a vállalatok HR tevékenységének nehézségeit. Kiss Attila elmondása szerint az E.ON válasza a problémára a "fejlesztő vezetői" hozzáállás és a közvetlen kapcsolat a munkavállalók és a felsővezetés között. Békefi Gábor nem érzékelt nagyságrendekkel megnövekedett terhelést, mert a Drehernél már korábban is sok energiát öltek a HR tevékenységekbe. Amiben a cégnek elmaradása van, az a modern munkahelyek: ők 160 éves épületekben dolgoznak.

Címkék:
hrcentrum, digitalizáció, karrier, pénzcentrum.hu, béremelés, minőség, videoton, költségnövekedés, scheer sándor, autógyárak magyarországon, robbanómotor, sinkó ottó, market építő zrt., dreher sörgyárak,