Ennyivel emelné a BKV a dolgozók bérét: vajon elég lesz nekik?

Pénzcentrum2019. március 28. 15:03

Ötről nyolc százalékra módosította béremelési ajánlatát ma a BKV, a szakszervezetek azonban még nem döntöttek, elfogadják-e. A fordulat azonban arra már most is mindenképpen jó, hogy az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) szüneteltesse az esetleges sztrájk előkészítését.

Hetek óta ma először emelte béremelési ajánlatát a BKV, az eddigi 5 helyett 8 százalékra tett javaslatot a szakszervezeteknek - tudatta Naszályi Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke. Annak ellenére, hogy az EKSZ már tavaly ősszel bejelentette, idén 15 százalékos béremelést tart elfogadhatónak, soha nem állította, hogy nem lenne hajlandó tárgyalni egy értelmes és tartalmas egyezségről, ám eddig nem volt ilyen - magyarázza az elnök.

Azt most sem állítja, hogy helyben eldöntötték, feltételek nélkül aláírják a tulajdonos - fővárosi önkormányzat - által engedélyezett mértéket, ám ez a fordulat mindenképpen biztató az elnök szerint. Legalább arra, hogy a részletekről is egyeztetni lehessen. Például arról, hogy a 8 százalék az EKSZ elvárása szerint kivétel nélkül minden munkavállalónak jár-e, s melyek azok a "járulékos" pluszok, amelyek hozzátehetnek ehhez a még mindig elég szerény, de legalább tárgyalási alapnak tekinthető mértékhez. A szakszervezeteknek egy hetük van eldönteni, hogy a jövő heti plenáris ülésre, amelyen ismét napirendre kerül a béremelés, elfogadják-e a cég ajánlatát.

Az biztató, hogy a BKV-s szakszervezetek az állami cégekre szánt 5 százalék fölé tudták tornázni az ajánlatot, az azonban aggasztó, hogy Bolla Tibor vezérigazgató kijelentette, ez az utolsó ajánlat, ennél már csak kevesebb lehet

- írja aszervezet közleményében. Naszályi már az állami vállalatokra érvényes 5 százalékos korábbi összehasonlítást sem értette, hiszen a BKV-val más közszolgáltató cégekkel ellentétben nem kötött az állam három évre szóló megállapodást, amelynek az ez évre eső maradéka lenne az 5 százalék.

Az elnök leszögezte: napokon belül kiderült, az EKSZ elnöksége elfogadja-e, s ha igen, akkor milyen egyéb kiegészítő részletekkel a 8 százalékos béremelési ajánlatot. Az idő sürget - tette hozzá -, amennyiben ugyanis a közeljövőben sem születik egyezség, a továbbiakról leghamarabb májusban tárgyalhat a tulajdonosi közösség, a Fővárosi Közgyűlés. A korábban bejelentett sztrájk-előkészületeket egyelőre szüneteltetik.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A BKV ezt közölte ma lapunkkal:

A mai napon tovább folytatódott a 2019-es bérfejlesztés előkészítése a BKV-nál. Az ülésen a BKV vezetése kiemelte, hogy továbbra is egyetért - ellentétben a sajtóban az utóbbi napokban megjelent valótlan híresztelésekkel - a béremelés szükségességével, valamint hangsúlyozták, hogy minden rendelkezésére álló eszközt felhasználnak arra, hogy megnyugtatóan rendezzék a munkatársak bérhelyzetét. A mai ajánlatcsomagot az érdekképviseletetek pozitívan fogadták, míg a végleges megállapodáshoz szükséges kiegészítéseiket a BKV menedzsmentjének átadták. A megegyezéshez elengedhetetlen részletekhez a vezetőség nyitottan, rugalmasan viszonyult, a megvalósításukon pedig az érdekképviseletekkel közösen fognak tevékenykedni.

Címkék:
hrcentrum, bkv, sztrájk, béremelés, dolgozó, munkaerőhiány, buszvezető, plenáris ülés, egységes közlekedési szakszervezet,